Hirdetés

A költészetet ünnepli virtuálisan a szatmári színház

A Nézz vissza Haraggal című online színházi élménysorozat keretében e hét végéig elérhető Molière Scapinje a Harag György Társulat Youtube-csatornáján •  Fotó: Harag György Társulat

A Nézz vissza Haraggal című online színházi élménysorozat keretében e hét végéig elérhető Molière Scapinje a Harag György Társulat Youtube-csatornáján

Fotó: Harag György Társulat

Költészet, zene, színház, táncművészet ötvözete lesz az a rendhagyó műsorfolyam, amely élőben követhető szombaton a szatmárnémeti Harag György Társulat Facebook-oldalán. A társulat közölte, a színészek annak ellenére részt vesznek az alkotásban, hogy többségük elveszítette havi bevételeinek közel felét a kényszerszabadság következtében.

Kiss Judit

2020. április 18., 07:532020. április 18., 07:53

A koronavírus-járvány és az ezzel kapcsolatos intézkedések idején sem szakad meg a szatmárnémeti Harag György Társulat immár hatéves hagyománya: a Költészetünk ünnepe elnevezésű programsorozatot idén online, a Facebook felületén követheti majd a közönség a korábbi évek szokásához igazodva a költészetnap utáni első hétvégén, április 18-án, szombaton 16 órai kezdettel.

A szatmáriak körében igen népszerű esemény most közel négy-órás, színes, a család minden tagjának ajánlott videóműsorként lesz látható.

Hirdetés

Az esemény rendhagyó, online kiadása kapcsán Bessenyei Gedő István társulatigazgató elmondta, a rendezvény ötletét hat évvel ezelőtt találta ki a társulat két fiatal művésze, Kovács Nikolett és Frumen Gergő.

A „hagyományos” rendezvény a költők kedvenceire épülő ételkóstolókkal tarkított felolvasómaraton mellett az évek során kerekasztal-beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, interneten keresztül megvalósult virtuális bejelentkezésekkel, megzenésített és énekelt versekkel, kvízjátékkal és koncertekkel is gazdagodott, de az idei kiadás minden szempontból rendhagyónak számít: bár a személyes találkozás örömét nem tudja visszaadni, de izgalmas műsorfolyamot kínál: az alkotók úgyszólván „házhoz hozzák” a rendezvényt.

Azt hiszem, sikerült sokat visszaadni az esemény élő hangulatából, amelyet így, a virtuális térben most már nemcsak a szatmáriakkal, hanem sokkal szélesebb közönséggel tudunk megosztani. „Sokat elárul művészeink elhivatottságáról az, hogy az eseményben való részvételüket azután sem mondták le, hogy hivatalosan kényszerszabadságon vannak, és többségük elveszítette havi bevételeinek közel felét ” – fogalmazott a társulat igazgatója. A műsor továbbra is a magyar líra ünnepléséről szól. A költészet jelenével és jövőjével kapcsolatban diákok, tanárok, irodalmárok és költők gondolatai hangzanak el.

A műsorfolyamban keverednek majd a különböző rovatok elemei: interjúk, szavalatok, megzenésített versek, költeményekből ihletődött képzőművészeti alkotások, illetve versekből táplálkozó zenei impressziók.

„Élőben ugyan nem találkozhatunk, mégis kísérletet teszünk arra, hogy a költészettel való személyes találkozás varázsát megidézzük, egy különleges, erre az alkalomra készült műsor formájában” – mondja Frumen Gergő színész, a projekt egyik ötletgazdája és az adás szerkesztője.

Az Interjúk rovatban több költő is megszólal: Závada Péter, akit többen a 2019-ben feloszlott Akkezdet Phiai együttes tagjaként ismerhetnek, Horváth Benji és Fischer Botond, mindketten az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) tagjai, André Ferenc, Győrfi Kata, Sánta Miriam, Kali Ágnes és Bartha László Zsolt, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat tagja – velük a Harag György Társulat színészei beszélgetnek majd a költészet kortárs műfajairól, a líra jelenéről és jövőjéről, illetve betekintést nyerhetünk a költők mindennapjaiba.

A LYRx rovatban diákok, költők, tanárok és irodalomtudósok beszélnek majd 5–10 perces videókban a magyar líráról:

megszólal a műsorban Balázs Imre József erdélyi költő, irodalomtudós, Selyem Zsuzsa irodalomtörténész, Gábor Csilla irodalomtörténész, Karsay Magdolna irodalomtanár, valamint diákok: Balogh Ádám, Bessenyődi Judit és Báthori Boglárka.

A műsor egyik izgalmas momentuma a Harag György Társulat és a Dinu Lipatti Filharmónia koprodukciója lesz, melyben a Kaláka együttes megzenésítése alapján Radnóti Miklós Éjszaka című versének erre az alkalomra hangszerelt változatát hallhatja és láthatja a közönség.

Ez a produkció is a VerZe rovat része, melyben megzenésített verseket hallhatunk Bertóti Johanna, Koszorús Krisztina (Koszika), Kollár-Klemencz László, Pfeifer Melany, valamint a társulat színészei és önkéntesei előadásában.

A HangVERSeny rovatban zeneszerzők, zenészek egy-egy versre válaszként adott zenei impresszióit hallhatjuk. Közreműködnek: Cserey Csaba és Cserey Both Zsuzsa, Bocsárdi Magor, Rozs Tamás, Kónya Ütő Bence, Manfrédi Annamária, Takács Dániel, Bakk-Dávid László, Tempfli Erik és Vajas Gréta. Ahogy az elmúlt években, idén is jelen lesznek a képzőművészetek.

Szinesztézia című rovatunkban Pilinszky János Ne félj című költeménye inspirálta alkotásra Erdei Máté, Akerman Csaba, Tőkés Imola, Bába István és Szabó János Szilárd (a Harag György Társulat színésze) képzőművészeket. Az elkészült műveket a társulat jótékonysági céllal szeretné értékesíteni. A műsorból a táncművészet sem hiányzik: Szabó Franciska koreográfus és táncművész saját verse alapján készített táncetűdöt ad elő.

Igazi klasszikus, a Scapin című előadás a YouTube-csatornán

A Nézz vissza Haraggal című online színházi élménysorozat keretében e hét végéig elérhető egy igazi klasszikus a Harag György Társulat Youtube-csatornáján. A társulat 2019 májusában mutatta be Molière Scapinjét Bocsárdi László kétszeres UNITER- és Jászai-díjas alkotó rendezésében. Az előadás azóta számos színpadon volt látható, bérletcserében játszották Nagybányán, Nagykárolyban és Sepsiszentgyörgyön is. „Scapin. Scappino. Escaper. Egy szabadulóművész. Egy művész szabadulása. Van valaki, aki képes kiszabadulni a szorult helyzetekből, ergo minket is bármikor kihúzhat a csávából. Ki ő? Egy báb, egy donor, egy szolga, aki helyettünk ereszkedik le belső poklunkba, összekoszolja magát a mi mocskainkkal, és tisztára mos minket” – olvasható az előadás ajánlójában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés