
Fotó: Pap Melinda
Üveggel kell védeni számtalan műkincset a klímaaktivisták gyakori demonstrációi miatt, és ez a múzeumi belépők árának emelését vonja maga után – közölte Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter vasárnap.
2022. november 21., 08:112022. november 21., 08:11
A tárcavezető közleményben hangsúlyozta, hogy „a festményeinket, installációkat, múzeumaink és gyűjteményeink alkotásait és épületeit célba vevő értelmetlen és alaptalan erőszak azonnali beavatkozást igényel”. Gennaro Sangiuliano elmondta:
Hozzátette, mivel hatalmas művészeti örökségről van szó, a költségek is jelentősek lesznek, így elkerülhetetlenné válik a belépőjegyek árának emelése.

Ausztrál klímaaktivisták szerdán graffitit rajzoltak Andy Warhol Campbell-leveskonzerv sorozatának védőüvegére, és hozzáragasztották magukat. A tíz nyomatból álló mű nem sérült meg az akcióban – közölte a canberrai Ausztrál Nemzeti Galéria.
Olaszországban a klímatüntetők első akciója július 22-én volt, amikor a firenzei Uffizi képtár előtt transzparensekkel tüntettek, majd fiatalok hozzáragasztották magukat Sandro Botticelli Tavasz című festményéhez. A reneszánsz mesterműben semmilyen kár nem keletkezett, mert azt is üveg védi.

Művérrel öntötték le Henri de Toulouse-Lautrec üveggel borított Ülő bohóc című festményét egy berlini múzeumban vasárnap délután, majd az elkövető a falhoz ragasztotta magát – közölte a Porosz Kulturális Örökség Alapítvány szóvivője.
Ezt követően több olasz múzeumban történt hasonló akció. Legutóbb a héten Milánóban liszttel borították be azt a kiállított autót, amelynek festése Andy Warhol alkotása.

A holland rendőrség őrizetbe vett három környezetvédő aktivistát egy hágai múzeumban, mert az olajfelhasználás azonnali leállítását követelő tüntetők tönkre akarták tenni Jan Vermeer van Delft holland festő Leány gyöngy fülbevalóval című festményét.
Hogyan hat a vizuális kommunikációra a mesterséges intelligencia (MI/AI)? Elveszi-e a reklámgrafikusok munkáját? Balázs Zoltán egyetemi adjunktussal, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) művészeti tanszékének vezetőjével jártuk körül a témát.
Elhunyt Halász Péter magyarországi néprajzkutató, a csángómagyarság kutatója, akinek csütörtökön nyílt meg életmű-kiállítása Csíkszeredában.
A millenniumi ünnepségek képzőművészeti jelentőségét és a nagybányai művésztelep megalakításának 130. évfordulóját mutatja be a Magyar Nemzeti Galériában nyílt két kamaratárlat
Az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb és legrejtélyesebb történelmi műtárgya, a 23 karátos aranyból készült „hősi sisak” szerepel az Artmark aukciósház március 31-i történelmi árverésének kínálatában.
Megtéríti az útiköltséget az opera azon nézők számára, akik vidékről és más városokból, szervezett csoportban érkeznek a Kolozsvári Magyar Opera előadásaira.
A 86 esztendős, magyarországi Halász Péter néprajzkutató életmű-kiállítását nyitják meg Csíkszeredában március 19-én, csütörtökön 18 órakor a Hargita Megyei Kulturális Központban.
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika – jelentette be Hankó Balázs innovációért és kultúráért felelős miniszter szerdán Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója és Magyarország bukaresti nagykövete nyitja meg Sepsiszentgyörgyön a Székely menyasszony kiállítást. A tárlat Csíkszeredában is bemutatkozik.
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Korszerű kérdések merülnek föl Jókai Mór erdélyi kötődésein keresztül, az író pedig nagy mértékben hozzájárult a mitologizáló Erdély-kép kialakításához – mondta el a Krónika megkeresésére T. Szabó Levente irodalomtörténész.
szóljon hozzá!