Gyerekek hete Szatmáron

•  Fotó: Czinzel László

Fotó: Czinzel László

Két egymást követő napon két mesejátékot mutat be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Krónika

2015. március 30., 19:112015. március 30., 19:11

Buzogány Béla, a mátészalkai színház igazgatója a Zsófi nénit ellopták! című zenés gyerekdarabot (képünkön) rendezi, amelyet szerdán 11.30-tól láthatnak a gyerekek a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében.

Az egyfelvonásos mesedarab szövegét Thorbjörn Egner norvég író meséje alapján maga a rendező, Buzogány Béla írta. A vidám történet szereplői Bogár Barbara, Rappert-Vencz Gábor, Sándor Anna, Péter Attila Zsolt, és meghívott vendégként bemutatkozik a magyarországi Baksa András színész is. Az előadás zenéjét Turcsán András írta és hangszerelte, zenei vezetőként Kiss Ági működött közre a produkció létrehozásában.

„A rablótanya olyan, mint egy disznóól, mert a zsiványok nem szeretnek takarítani. Se főzni, se sütni, se mosogatni. Már évek óta nem fürödtek. Ezért egészen fekete a fülük töve. Elhatározzák hát, hogy rabolnak egy gazdasszonyt, aki helyettük dolgozik. Addig ők henyélhetnek. El is lopják az éppen alvó Zsófi nénit, de csúnyán ráfaragnak tettükre. Zsófi néni ugyanis egy kész tábornok, aki bizony móresre tanítja a híres rablókat” – olvasható az előadás ajánlójában.

Szintén a fiatal színházkedvelők számára vitt színpadra előadást Nagy Orbán A szeretet malma címmel, amelynek szövege magyar népmeséken alapul, a végleges történetet Benedek Zsolt dramaturg, Nagy Orbán rendező, Végh Balázs rendezőasszisztens írta, a munkafolyamat során pedig a teljes alkotócsapat formálta színpadi előadássá.

A bábtagozatot is megmozgató produkcióban Bodea Tibor, Gaál Gyula, László Zita, Bandura Emese, Poszet Nándor, Nagy Anikó, Bándi Johanna, Gál Ágnes, Marosszéki Tamás, Nagy Tamás, Bandura Tibor és Varga Sándor lép fel. A mesélő feladatát maga a rendező, Nagy Orbán látja el. Az előadás díszletét és jelmezeit Nagy Anikó tervezte, koreográfusa pedig Gabriela Tănase volt. Az előadás bemutatóját csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagyszínpadán.

„Valamikor, az időtlen messzeségben török malom és magyar malom vígan őrölte a becseiek búzáját a Tiszánál, mígnem egyszer a két molnár halálosan össze nem veszett, és ellenségeskedésük meg nem keserítette a falusiak életét. Civakodásuknak egy idegen had megjelenése vetett véget, amely elpusztította mindkettejük kenyéradó malmát” – olvasható a produkció ajánlójában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál