
Kézdi Imola színésznő (balra) és Yuri Kordonsky rendező (középen) a kolozsvári Cseresznyéskert című előadás próbáján
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Évadnyitó bemutatót tart a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is: a kincses városban a Cseresznyéskert, Vásárhelyen pedig a Piros fű című produkció premierje indítja az új évadot.
2021. augusztus 29., 15:452021. augusztus 29., 15:45
A Csehov Cseresznyéskertjéből készült előadást Yuri Kordonsky orosz származású amerikai rendező állította színpadra, aki már korábban is dolgozott a társulattal.
A nagyszínpadi előadás időtartama 3 óra 40 perc, egy szünettel, a premiert szeptember 1-én láthatja a nagyérdemű, majd szeptember 3-án és 12-én is műsorra tűzték. „Az elmúlt egy-másfél év, a járvány időszaka, teljesen megváltoztatta az élet ritmusát, számos megszokott tevékenységből kiszakított, és óriási próbatételként éltük meg. Sokan elvesztették a szeretteiket anélkül, hogy el tudtak volna búcsúzni tőlük, ez hihetetlenül nyomasztó, nehéz helyzet.
– fogalmazott a rendező. A színház honlapján olvasható nyilatkozatában kitér arra, hogy mindazok a szövegek, amelyekről egy lehetséges előadás kapcsán beszéltek, jelentéktelennek tűntek, és hirtelen az lett a kérdés, hogy van-e valami, ami mesélhetne erről a váratlan és megrázó élményről, amit mindannyiunknak meg kellett élnünk.
Ez a valódi konfliktus: a cseresznyéskert súlyos múlt, és vannak, akik megrekedtek a múltban, mások pedig a jövőben rekedtek meg, és akkor ott van Ljubov, aki a jelen. Aki szerint az élet csak akkor számít, amikor éled” – fogalmaz Kordonsky. Az előadásban többek közt Kézdi Imola, Imre Éva, Tőtszegi Zsuzsa, Bogdán Zsolt, Váta Loránd, Bodolai Balázs, Bács Miklós, Kántor Melinda lép színpadra.
A vásárhelyi társulathoz új tagként csatlakozott Fehér Balázs Benő, az ő rendezésével indítja 77. évadát a színház. A Piros fű Boris Vian azonos című regénye alapján Laboda Kornél és Fehér Balázs Benő–Barcsai Bálint átiratában kerül bemutatásra, a premiert ma este a színház kistermében tekinthetik meg az érdeklődők. A társulat másik új tagját, Rózsa Lászlót, valamint Szabó Fruzsina színészhallgatót az előadásban először láthatják a nézők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán.
– írja Takács M Gábor a darab alapjául szolgáló Boris Vian regényről. Az előadás egy tragikomikus emlékutazásra invitálja a nézőt. A produkcióban Varga Balázs, Kádár Noémi, Bartha László Zsolt, Szabó Fruzsina, László Csaba, Galló Ernő, Rózsa László, Meszesi Oszkár, Kovács Botond, Göllner Boró, Renczés Viktória, Karsai Dóra, Apostolache Kiss Zénó lép színpadra. A soron következő előadások szeptember 25-én és 26-án 19:30-tól a színház kistermében láthatók.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!