
Az előadást május 10-én mutatják be
Fotó: Facebook/Aradi Kamaraszínház
A fogyasztói társadalom és a globalizáció termékeinek létjogosultságát feszegeti az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncszínházi performance jellegű koprodukciója – közölte hétfőn a partiumi teátrum.
2022. május 09., 14:102022. május 09., 14:10
A 497 című előadás táncdramatikus eszközökkel mutatja be négy romániai fiatal kálváriáját. Az alaptörténet szerint Dumitru Dan vezetésével 1908-ban négy zenész-táncos jelentkezett Buzăuból a Touring Club de France által meghirdetett világkörüli gyalogló versenyre. Az utazók román népdalokat és néptáncokat tanultak, valamint hangszereken kezdtek játszani annak érdekében, hogy útjuk során saját folklórjuk előadásával tartsák fenn magukat. A csoport 1910-ben román népviseletben kezdte meg a több mint tíz évig tartó utazását, amely során 497 pár bocskort használtak el.
A gyaloglók voltak fogságban, vettek részt államelnöki fogadáson, érte őket baleset, de szórakozhattak egy híres indiai maharadzsa palotájában is, és mindezek folyamán számtalanszor megkérdőjelezhetővé vált a jelöletlen ösvényen haladás fontossága. Az I. világháború kitörése és az infláció miatt a 100 000 frankos díj értéke oly annyira csökkent, hogy anyagi helyzetük változatlan maradt. Az alkotók felteszik a kérdést a fogyasztói társadalom és a globalizáció termékeinek létjogosultságával kapcsolatban.
Az aradi bemutatót kedden este 7 órakor tartják.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!