2009. július 16., 10:042009. július 16., 10:04
Mint mondta, a korhatár nélküli táborba eddig tízen jelentkeztek, és még három jelentkezőt tudnak fogadni. Jelentkezni a 0260-626159-es telefonszámon lehet, amint a Bokréta elnökétől megtudtuk, a tábornyitásra és a táborzárásra is ünnepi vacsorával készülnek.
Kovács Pali Ferenc hozzátette, a megszokott, Mákófalván az ő vezetésével szervezett Kalotaszegi bútorfestő tábor mellett idén az egyesület varró-hímző tábort is szervez Szilágyi Erzsébet vezetésével Magyarnagykapuson. Az utóbbi augusztus 2–7. között zajlik majd, és erre szintén várnak még jelentkezőket, érdeklődni a 0746-954635-ös telefonszámon lehet. Kovács hozzátette, a táborzáróra a mákófalvi kisiskolások pódium-előadással készülnek Férjhez kéne menni címmel.
A 2003-ban bejegyzett Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület főként a népművészeti értékek megvédését, továbbörökítését tűzte ki célul. A fafaragókból, díszítőfestőkből és egyéb népi mesterségek képviselőiből álló egyesület évente megtartja szokásos rendezvényeit, táborait. A faragótábort hetedszer szervezik meg.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.