Hirdetés

A magyar kultúrát ünneplik Erdélyben

Egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg az erdélyi és partiumi magyarok a héten a Magyar Kultúra Napjáról, amelyet 1989 óta ünnepel meg a magyarság január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

Krónika

2010. január 18., 08:192010. január 18., 08:19

Már ma megkezdődik a magyar kultúra napját körülvevő rendezvénysorozat Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Központban (LEK) Biró Rozália alpolgármester, illetve Muraközi István, Berettyóújfalu alpolgármestere mond köszöntőt – a Hajdú-Bihar megyei város ugyanis az ünnepségek társszervezője, immár tizedik éve, majd S. Németh Katalin Vigyázó kövek című könyvét mutatják be ugyanott.

Másnap a Partiumi Keresztény Egyetemen a nagyszalontai fotóklub tagjainak munkáiból nyílik kiállítás, csütörtökön pedig a Bihar megyei és nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, Fleisz János, illetve Pomogáts Béla irodalomtörténész tart előadást. Pénteken Aczél Endre Amit megírhatok című kötetét mutatják be a városháza nagytermében, este pedig a gálára kerül sor a filharmónia dísztermében. Szombaton LEK-ben Pomogáts Béla erdélyi magyar irodalomról szóló kötetét mutatják be, 24-én pedig váradi költők matinéjára kerül sor az újvárosi református templomban.

„A kultúra tartja egyben a nemzetet”

A magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben és alkotja a magyar nemzetet – jelentette ki tegnap Sólyom László a Magyar Kultúra Napja alkalmából megtartott ünnepségen a magyarországi Szatmárcsekén.

Az államfő a község református templomában rendezett ökumenikus istentiszteleten úgy fogalmazott: Kölcsey Ferenc Himnusza nem egyszerűen a magyar irodalom kiemelkedő teljesítménye, hanem annál is több; a költeményt az egész nemzet a szívébe fogadta, a Himnusz összeforrt a magyarság történelmével, annak szimbóluma, s elválaszthatatlan lett a hazaszeretettől.

„Ezért mondhatjuk, hogy a Himnusz romolhatatlan, nem lehet vele visszaélni, mindig tiszta marad, nem válthatja le semmi, nem helyettesíthető semmilyen más zeneművel” – mondta. Az államfő kiemelte: a magyar kultúra öröksége, szeretete, birtoklása és közösen folytatni akarása tartja egyben, és alkotja a magyar nemzetet, amelynek fontos alapköve a nyelv.

Leginkább ezért kell áldozatra készen lenni – figyelmeztetett Sólyom László. „Ma a magyar nyelvért elsősorban az országhatáron kívül élő nemzetrészeknek kell naponta áldozatot hozni az asszimilációs nyomás ellenében, ezért az anyanyelv használata a határon túl általános emberi jogi, valamint létkérdés is egyben” – hangsúlyozta az államelnök.

A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat, valamint a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár szervezésében erdélyi körutat tesz Esterházy Péter író és Dés László zeneszerző, előadóművész. Ennek az első állomása Marosvásárhely, ahol a Látó Irodalmi Színpad a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem stúdiótermében látja vendégül a jeles anyaországi vendégeket. Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas–Akadémia könyvkiadó szervezésében szerdán író-olvasó találkozóra kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében. Az esten a szerző jelenlétében mutatják be Sas Péter Kós Károly képeskönyv című művét.

Az ünnep alkalmával egész héten szerveznek rendezvényeket Háromszéken is. Sepsiszentgyörgyön kedden mutatják be Sas Péter Kós Károlyról szóló művét, illetve ide is ellátogat pénteken az Esterházy–Dés „duó”, akik előző nap Kézdivásárhelyen mutatkoznak be. A megyeszékhelyi városi művelődési házban pénteken Cseh Tamás-emlékestet tartanak, pénteken pedig a Tamási Áron Színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar lép fel.  Ugyancsak pénteken a háromszéki és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vezetői hivatalosan is bejelentik, hogy 2010 a képzőművészet éve lesz Háromszéken.
Hasonló rendezvényekre számíthatnak a csíkszeredai érdeklődők is. A hargitai megyeszékhelyen ma mutatják be a helyi Pallas–Akadémia Kiadó 550 kötetét, Sas Péter Kós Károlyról szóló művét, míg Esterházy Péter és Dés László szerdán tart előadást.

Egész hetes kultúra napi rendezvénysorozat várja a székelyudvarhelyieket is. Ennek keretében előbb elemisek, majd általános iskolába járó diákok számára szerveznek népdalvetélkedőt, de a hét folyamán lesz kerámiakiállítás, nyílik tárlat gyermekek alkotásaiból, Fülöp Áron szobraiból, a székelykeresztúri táborban készült fotókból, előadások hangzanak el az udvarhelyszéki díszítőművészetről. Ugyanakkor a Quartetto vonósnégyes és meghívottai világhírű slágereket adnak elő, de fellép az Udvarhely Táncműhely, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar, illetve a Székelyföldi Filharmónia. A Tomcsa Sándor Színház a Magyar a Holdon című előadását adja elő a kultúra napja alkamából.

Négynapos rendezvénysorozat keretében emlékeznek meg Gyergyószentmiklóson a Magyar Kultúra Napjáról. A rendezvények sora szerdán kezdődik a Cseh Tamás-emlékkoncerttel. Másnap megnyitják Simó Ádám Történelmi arcképcsarnok című dombormű kiállítását, illetve lapunk munkatársa, Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetét. Január 22-én 19 órától Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere adja át a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Ezt követően a Figura Stúdió Színház legújabb produkcióját, a Kövesdi István rendezte Minden jó, ha a vége jó című Shakespeare-darabot láthatja a közönség. A négynapos rendezvénysorozat zárónapján 19 órától a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház Emlékszel még...? című produkcióját láthatják a művelődési ház színháztermében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés