Hirdetés

„A felkészülés évada”

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kilenc bemutatót tervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csak az év végéig öt bemutatót tervez a Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2007 májusáig pedig további négy új produkció készülne el, és hat felújított előadás szerepelne műsoron.

2006. szeptember 06., 00:002006. szeptember 06., 00:00

Tompa Gábor igazgató elmondta, a különösen mozgalmas évadban a színház a Európai Színházi Unióhoz (UTE) való csatlakozásra készül fel. Az igazgató-rendező idén márciusban lett a szövetség egyéni tagja, az intézmény pedig várhatóan jövőre léphet Európa élvonalbeli színházainak sorába. Ennek feltételei közt a társulat és az előadások magas színvonala, a nemzetközi kooperációra való törekvés és a nemzetközi elismerés szerepel � fejtette ki Tompa Gábor, hozzátéve, hogy az idei évad munkáját az unió képviselői figyelemmel követik, a társulat tagjait pedig nemrég közös munka során ismerhette meg az UTE igazgatója.
Elie Malka irányításával � a rövidre sikerült vakáció után � július közepén kezdődtek el a Jákobi és Lájdentál próbái. Az izraeli Hanoch Levin művét szeptember 29-én mutatja be a társulat, egy héttel korábban, 22-én pedig Nathalie Sarraute Egy igenért vagy egy nemért című darabját � ez utóbbit a francia Patrick Le Mauff rendezi. A két időpont között az első felújított előadás, Az elveszett levél Temesváron vendégszerepel, a XII. Román Dráma Fesztiválján. Október 11-én a tavalyi évadról elmaradt, Matei Viºniec-dráma bemutatója következik, a Bohóc kerestetik című előadást Keresztes Attila rendezi. Szintén ő viszi színre a még erre az évre tervezett gyerekelőadást, az Alice Csodaországbant is. Tompa Gábor a társulat író-dramaturgjának újabb művét rendezi ebben az évadban: Visky András Hosszú péntek című drámája Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének a színpadi változata.
Az évad második felében �műfaji csemegét� tartogat a közönségnek a kolozsvári színház: Giacomo Puccini Gianni Schicchi című operáját a neves rendező, Silviu Purcãrete állítja színpadra. Operacíme van egy másik új előadásnak is, amely Aki Kaurismaki Bohémélet című filmjének a forgatókönyve alapján készül � Radu Alexandru Nica rendezésében. Ebben az évadban is rendez Kolozsváron Mihai Mãniuþiu � a múlt évadbeli Oidipusz király műsoron marad �, Jon Fosse norvég szerző Tél című drámáját viszi színre; továbbá a tervek szerint egy harmadik Keresztes Attila-előadás is lesz, William Shakespeare A windsori víg nők című komédiája. A kolozsvári magyar színház ebben az évadban is folytatni kívánja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal kialakított csereelőadás-sorozatot � jelentette ki Tompa Gábor, aki más erdélyi színházak érdekes, új előadásait is szívesen látná a kolozsvári színpadon.
�A színházi uniós csatlakozásra való felkészülés évadában jelentős művészegyéniségekkel erősödött a társulat� � mutatta be lapunknak az igazgató a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháztól átszerződött Péter Hildát, valamint Bodolai Balázst, aki eddig a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat színésze volt. Péter Hilda � aki idén a legjobb női mellékszereplőnek járó UNITER-díjat vehette át � kihívásnak érzi a kolozsvári évadkezdést: �Új helyzetbe hoztam magam, változást kívántam az életemben. Izgalmas ez az állapot, amikor még fogalmam sincs, mivel állok szemben, mi következik.� Bodolai Balázs számára szakmai és személyes döntést jelentett a Kolozsvárra szerződés. Marosvásárhelyiként, illetve ottani színészként szükségét érezte �a szülőváros kényelmét� elhagyni, ám ugyanakkor nehéz lépésnek bizonyult kilépni a vásárhelyi társulatból � hiszen ott megtalálta már a helyét. �Remélem, hogy Kolozsváron erős csapatra találok, amellyel jó lesz együtt dolgozni, és hogy kipróbálhatom magam jó szerepekben� � magyarázta az idén UNITER-debütdíjra jelölt színész.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés