2009. január 19., 01:342009. január 19., 01:34
A szervezet Maros megyei fiókját Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, történész vezeti, az EME hét szakosztálya közül az orvostudományi, valamint agrártudományi székel Marosvásárhelyen, ezek élén Kovács Dezső fogorvos, illetve Jakab Samu agrármérnök áll. Az éves közgyűlésen csupán kilencen jelentek meg, holott az EME Maros megyei szervezetének az orvosokon és a mezőgazdasági szakembereken kívül 267 tagja van.
László Márton történész-levéltáros tartott beszámolót a történelem részleg tudományos tevékenységéről: 2008-ban négy kötetet adtak ki, 27 jelentősebb tanulmány született, ugyanakkor számos bel- és külföldi konferencián vettek részt a vásárhelyi történészek, és folyamatban van Marosvásárhely átfogó történelmének megírása. Pál-Antal Sándor tanulmánykötetet adott ki a Maros megyei magyarság történetének egyes részleteiről, és hamarosan nyomdába kerül Speilmann Mihály marosvásárhelyi kronológiakötete, és az 1956-os erdélyi mártírokkal foglalkozó sorozat részeként megjelenik Tófalvi Zoltán harmadik kötete is. Balás Árpád nyugalmazott földrajz és geológia szakos tanár a természetrajz terén elért eredményekhez sorolta a Bolyai Farkas Gimnázium szervezte erdélyi szintű Teleki Sámuel-vetélkedőt, ő maga pedig a Pallas–Akadémia Kiadónál most készíti elő a Maros megyei útikalauz harmadik, javított kiadását.
Simon Zsolt, a Maros megyei EME titkára számolt be a Magyar Tudomány Napjához kötődő tavalyi tudományos konferenciáról, valamint a fiókszervezet anyagi helyzetéről. Mint mondta, a kolozsvári vezetőség semmilyen kapcsolatot nem ápol a vásárhelyi EMÉ-vel, sőt amikor az sikeresen pályázott, akkor a rendezvényükre kiutalt pénz is bent maradt a központi kasszában, a fiókszervezetnek ugyanis nincs jogi személy státusa, ezért közvetlenül nem pályázhat. A vásárhelyi fiókszervezet a kolozsvári titkárságot teszi felelőssé ezért a helyzetért.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.