
Fotó: A szerző felvétele
A gyergyói gyökerei révén „hazalátogató” Márffy Gabriella, a berni szimfonikus zenekar egykori szólamvezetője a koncert után köszönetet mondott Csergő Tibor múzeumigazgatónak, hogy gondot fordított a zongora restaurálására. „Csodálatos érzés volt a tiszta hangszínű, személyes hangzású zongora kíséretében játszani” – jelentette ki a hegedűművész.
A hangszer felújítását és újrahangolását egyébként a hangverseny előtti napokban fejezte be a csíkszeredai Kedves Péter hangszer-restaurátor (képünkön), a munka a billentyűzet borításának cseréjével folytatódik. A restaurátor a zongora nagy erényének tartja, hogy olyan fenyőből készült, amelynek fáját még nem károsította a légköri szennyezés. „Ma már nem lehetne ilyen zongorát készíteni, nincsen ilyen minőségű fa” – összegzett a mester, hozzáfűzve, hogy a zongora hangszíne nagymértékben függ az építéséhez használt fa minőségétől.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.