A bugaci fotótáborokban készült alkotásokból nyílt tárlat Vásárhelyen
Régi képeslapokra, ma már nem létező épületekre, letűnt idők hangulatára emlékeztet a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokában ezen a héten látogatható fényképkiállítás.
Minden kiadót a kiadott könyvek száma, valamint a tartalom és kivitelezés minősége jellemez. A Pallas–Akadémia ezeket a szempontokat is figyelembe véve elismerést vívott ki magának.
Első ízben rendezték meg Nagyváradon a Limes fesztivált
Stílusváltáson esett át a hétvégén a Nagyváradi Állami Filharmónia: a patinás belvárosi épületet a zenészek helyett a könyvszakma képviselői vették birtokukba, akik a Festum Varadinum ünnepségsorozat kiemelkedő rendezvényén, a Limes névre keresztelt, első határ menti nemzetközi könyvfesztiválon vettek részt. A fesztiválon a nagyváradi és kolozsvári kiadók mellett szegedi, békéscsabai és...
Színvonalas dokumentumfilm-választékot, gazdag és változatos programot ígérnek az immár harmadik alkalommal megszervezett FILM.DOK román–magyar dokumentumfilm-fesztivál szervezői.
„Büszke vagyok arra, hogy immár másodszorra szervezhette meg iskolánk, községünk ezt a fesztivált, és szerencsésnek érzem magam, hogy kórustagként vehettem részt ezen a találkozón” – mondta a nyolcadikos Pál Kinga, a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola tanulója a hétvégi, családias hangulatú gyermekkórus-fesztivál végén.
A nyolcvanéves néprajzkutató legfőbb vágya: befejezni a válaszúti szórványkollégium építését
„Sok születésnapokat vígan megélhess,/ Napjaidat számlálni ne légyen terhes,/ Az ég harmatja szívedet újítsa,/ Áldások árja házad elborítsa” – ezt a széki köszöntőt énekelték a nyolcvan éves Kallós Zoltánnak tanítványai, barátai szombaton este Kolozsváron.
Visszatértek Kolozsvárra a tavalyi Bartók Béla-verseny győztesei
Egy év után viszontláthatja a kolozsvári közönség a tavalyi operakarmester-verseny győzteseit. Csütörtök este a magyar operában a japán Macusita Kjoszuke vezényelte Mascagni Parasztbecsületét, valamint Leoncavallo Bajazzók című operáját.
„Az utóbbi három-négy nap estéjén Nádas Péter prózáját olvastam e könyvvel felváltva, és el kell mondanom, ez a szöveg nem kevésbé érdekes, mint a Nádas-próza” – szögezte le Balázs Mihály, a szegedi tudományegyetem professzora szerdán este Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában tartott könyvbemutatón.
Budapesten vendégszerepel az Udvarhely Néptáncműhely
A budapesti Nemzeti Táncszínházban lép fel az Udvarhely Néptáncműhely nyolc férfi táncosa szombaton, a Tisztelet Bartóknak című előadáson.
A Dan Brown bestselleréből, Tom Hanks és Audrey Tautou főszereplésével forgatott A Da Vinci-kód című film megbukott tegnap Cannes-ban, a kritikusoknak tartott előzetes bemutatón.
A Kolozsvár Társaság választmányának négy új tagja van Maczalik Arnold építész, Nagy Réka egyetemi hallgató, Balázs László bőrdíszművész és László Miklós fotóművész személyében.
Szociofotók, riportfotók, portrék, különböző eseményeken készült fényképsorozatok láthatók május végéig a marosvásárhelyi Bernády-ház tetőtéri kiállítótermében.
Hadtörténeti kiállítás nyílt a Varadinum keretében Nagyváradon
Magyar katonai indulók akkordjai fogadták azokat, akik ellátogattak kedden este a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna-központ kiállítótermébe, hogy megtekintsék a második világháborús katonai emléktárgyakból rendezett kiállítást.
Tibeti nyelvtanfolyamot indítottak a Sapientián működő központban
Ki gondolná, hogy olyan fiatalok is akadnak Székelyföldön, akik a manapság divatos angol, német vagy francia nyelvkurzusokon kívül hindi vagy tibeti nyelvtanfolyamra járnak.