2012. november 19., 16:312012. november 19., 16:31
Az államtitkár hétfőn az Országházban találkozott Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével, majd az azt követő sajtótájékoztatójukon kifejtette: több közös cél megvalósításáért dolgozhatnának együtt az új román kormánnyal, például az erős Közép-Európa megteremtéséért és az alapvető emberi és kisebbségi jogok biztosításáért.
Véleménye szerint nagy siker, hogy az elmúlt időszak romániai belpolitikai változásai nem érintették a honosítás folyamatát, és remélhetőleg ez a jövőben is így marad. Ugyanakkor május óta „némi megtorpanás” érzékelhető a magyar-román kapcsolatokban, ami azt mutatja, hogy „egyáltalán nem vagyunk sikerre és győzelemre ítélve” a kétoldalú kapcsolatépítésben - mutatott rá Németh Zsolt.
Az államtitkár kiemelte, fontos, hogy az erdélyi magyarok minél nagyobb számban menjenek el szavazni decemberben, mert csak így lehet erős képviseletük a román törvényhozásban. Remélhetőleg mindkét, „eltérő hangsúlyokat megfogalmazó” magyar párt bejut a parlamentbe - tette hozzá.
Toró T. Tibor azt mondta, az erdélyi magyarok helyzetére az autonómia jelenthetne megoldást, ezért rendeznek tüntetést november 24-én Sepsiszentgyörgyön. Az EMNP célja, hogy hiteles képviselője legyen az autonómiatörekvéseknek - tette hozzá. A nemzetpolitikai törekvések remélhetőleg a pártpolitika fölé emelkednek - fogalmazott.
Németh Zsolt közölte, abból az alkalomból találkozott az EMNP elnökével, hogy két éve írtak alá megállapodást az erdélyi Demokrácia Központok felállításáról. A 28 intézmény azóta a honosítási folyamat nélkülözhetetlen szereplője lett, a magyar külképviseleti rendszer „meghosszabbított karjaiként” működnek - mondta.
Toró T. Tibor szerint is sikertörténet a központok eddigi működése, hiszen az elmúlt két évben mintegy 230 ezer ember kereste fel ezeket. Ők segítséget, információt kapnak a központokban, tehát nemcsak szimbolikus lépés volt a létrehozásuk, hanem valós igény van a munkájukra - hangsúlyozta.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.