Az orosz–ukrán békemegállapodás mielőbbi véglegesítésének reményében Donald Trump képviselőket küldött Moszkvába és Kijevbe – az amerikai elnök ezt közösségi oldalán jelentette be kedden.
Moszkva várja az amerikai féltől Donald Trump amerikai elnök ukrajnai rendezési tervének az Európával és Ukrajnával egyeztetett köztes változatát – jelentette ki Szergej Lavrov.
Négy újabb embert, egy 38 és egy 39 éves férfit, valamint egy 31 és egy 40 éves nőt állítottak elő a Louvre-ban októberben történt műkincsrablás miatt indított nyomozás keretében – közölte kedden a párizsi ügyész.
Ukrajna arra törekszik, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatása, amelynek célja a washingtoni béketerv megvitatása, a lehető legközelebbi novemberi időpontban megtörténjen.
Az európai biztonsági architektúrát nem lehet megvitatni a kontinens országai nélkül, az európaiak bevonására az ukrajnai rendezésről folyó tárgyalásokba csak később lesz szükség – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
Egyértelműen Oroszországnak áll a zászló az amerikai béketervben rögzített javaslatok alapján, ezek azonban még roppant képlékenyek, és nem tudni, milyen eredményt hoznak a tárgyalások – vélekednek magyarországi biztonságpolitikai szakértők.
Az európai uniós tagállamok kötelesek az uniós jog által biztosított jogok gyakorlása érdekében elismerni egy másik uniós országban azonos neműek által között házasságot – állapította meg a luxembourgi székhelyű uniós bíróság kedden.
Emmanuel Macron francia elnök úgy vélekedett kedden egy interjúban, hogy az amerikai elnök ukrajnai béketerve jó irányba mutat, de bizonyos elemein még javítani kell, hogy Ukrajna és Európa számára is elfogadhatók legyenek.
Munkacsoportot hoztak létre Nicușor Dan elnök amerikai látogatásának előkészítésére – közölte Marius Lazurca elnöki tanácsadó.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte két román állampolgárságú férfi letartóztatását, akik – eddig ismeretlen – társukkal egy 77 éves tiszafüredi nőtől csaltak ki hárommillió millió forintot azzal, hogy az Interpoltól telefonálnak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn kijelentette, hogy megvitatják Donald Trump amerikai elnökkel az ukrajnai háború befejezésére irányuló amerikai javaslattal kapcsolatos „érzékeny kérdéseket”.
Bukarestbe látogat kedden Szijjártó Péter. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere kora reggel a budapesti repülőtérről posztolt Facebook-oldalán az indulásról, a bejegyzésben pedig a két ország közötti energetikai együttműködésről írt.
Február végétől kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
Ukrajna kritikus pillanatban van, jelentős politikai nyomás nehezedik rá – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Krími Platform elnevezésű kezdeményezés stockholmi találkozóján tartott beszédében.
Lelőttek az orosz hatóságok két férfit, akik az ukrán titkosszolgálat megbízásából vonat kisiklatására készültek az Altaji területen – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közkapcsolati központja.
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje célzott légicsapást mért Hajtam Ali Tabatabaira, a Hezbollah vezérkari főnökére Bejrútban vasárnap – jelentette be az IDF és az izraeli miniszterelnöki hivatal.
Optimistán nyilatkozott Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap a svájci Genfben, és eredményesnek minősítette az amerikai és ukrán tisztségviselők közötti tárgyalásokat, amelyek célja az ukrajnai háború leállítása volt.
Az orosz hadsereg dróntámadást hajtott végre szombatra virradóan Odessza megye déli része ellen, csapás érte a romániai határnál lévő orlivkai határátkelőt is – közölte az odesszai vámőrség.