Horvátország, Románia és Bulgária megfelel a teljes jogú uniós tagság valamennyi technikai követelményének – jelentette ki Prágában Olaf Scholz. Klaus Iohannis üdvözölte a személyes elköteleződést.
Egy korábbi bérlő gyújtott fel egy lakóépületet a texasi Houstonban, majd az épületből menekülők közül három embert halálosan megsebesített – közölte a helyi rendőrség.
Noha a nemzetközi liberális fősodor erősen támadta a magyar álláspontot számos kérdésben, az utóbbi évek legjelentősebb ügyeiben rendre Magyarországnak lett igaza – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Ismét lövések érték hétfőre virradóra a zaporizzsjai atomerőműnek otthont adó Enerhodar városát, az orosz és az ukrán fél egymást tette felelőssé a támadásért. Közben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértői a helyszínre tartanak.
Az Európai Unió a héten felfüggeszti az Oroszországgal kötött vízumforgalmi megállapodást. A 2007-es megállapodás befagyasztásának terve megnehezíti és megdrágítja az oroszok számára a schengeni övezethez tartozó dokumentumok beszerzését.
Az ukrán erők eltalálták az egyik legnagyobb orosz katonai bázist az ország keleti részében, Zaporizzsja megyében lévő Melitopolban – közölte vasárnap Ivan Fedorov, az orosz megszállás alatti város polgármestere.
Az orosz fenyegetés miatt a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sark térségében – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.
Amerikai hadihajók először haladnak át a Tajvani-szoroson a Kínával fennálló feszültségek növekedése óta. Kína figyelemmel követi az akciót.
A döntésről szóló, szombaton megjelent bírói közlemény előzetes szándékról szól a különleges szakértő kinevezésére. A döntést Donald Trump beadványának áttekintése, valamint az előterjesztett rendkívüli körülményeket figyelembe véve hozta meg a bíróság.
Fontos, hogy olyan megoldást találjunk az orosz vízumtilalom kérdésére, amely mindenki aggályait figyelembe veszi, ugyanakkor nem volna szabad mindenért az orosz embereket felelősségre vonni.
Fontos mérföldkő, hogy megadta az Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt, így megkezdődhet a valós építkezési fázis és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok.
Egy brüsszeli kávéház teraszába rohant péntek délután egy furgon. Az incidensben hat ember könnyebben megsérült, a sofőr elhajtott, és a járművét hátrahagyva elmenekült – írta a Le Soir belga napilap.
Csütörtök este több százan vonultak Hollandia legnagyobb menekültszállása, a Ter Apel-i regisztrációs központ elé, az ellen tiltakozva, hogy a menedékkérők zavarokat okoznak a településen – írta a De Telegraaf napilap pénteken.
Energia-vészhelyzetet hirdetett az északmacedón kormány annak érdekében, hogy villanyáramot és hőenergiát tudjon spórolni – jelentette a Vesti.mk szkopjei hírportál pénteken.
Ferenc pápát meglepték a magyar családpolitika eredményei, hogy megduplázódott a házasságkötések és felére csökkent az abortuszok száma – mondta el a vatikáni rádió magyar nyelvű adásában a köztársasági elnök.
Az ukrajnai Zaporizsje atomerőmű feletti ellenőrzés visszaadására szólította fel Oroszországot az amerikai és ukrán elnök – közölte a Fehér Ház, miután Joe Biden és Volodimir Zelenszkij telefonon beszélt egymással.
Lekapcsolták az elektromos hálózatról csütörtökön a zaporizzsjai atomerőmű két blokkját az ukrán tüzérség támadása miatt, majd az egyiket újból beindították.
Az orosz erők csütörtökre virradóan ismét csapást mértek az ukrán főváros környékére, az eddigi információk alapján két rakéta csapódott be a Vishorodi járásban, a többit a légvédelem hatástalanította – közölte Olekszij Kuleba Kijev megyei kormányzó.