
Fotó: MTI/Kovács Attila
Magyarország elkötelezett az Európai Unió bővítése mellett, támogatja Ukrajnát, Moldovát és Georgiát európai integrációs erőfeszítésükben – közölte az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön. Az Ukrajnában élő magyar kisebbség miatt Magyarország kiemelten fontosnak tartja a nemzeti kisebbségek 2015 előtti jogainak visszaállítását – rögzítette a miniszter.
2023. június 22., 17:512023. június 22., 17:51
Varga Judit erről annak kapcsán írt közösségi oldalán, hogy az Európa-ügyi miniszterek csütörtöki stockholmi informális tanácsülésén napirenden volt Ukrajna, Moldova és Georgia uniós csatlakozásának a kérdése.
,,Magyarország elkötelezett az Unió bővítése mellett, támogatja mindhárom országot európai integrációs erőfeszítésükben. A magyar álláspont egyértelmű:
– fogalmazott.
Varga Judit egyúttal kiemelte, hogy az unió bővítési politikájának minden tagjelölt szempontjából kiegyensúlyozottnak, igazságosnak, azonos feltételeken és érdemeken alapuló folyamatnak kell lennie.
,,Az ezeket a szempontokat mellőző gyorsított megközelítés nem érdeke az uniónak” – jegyezte meg.
Varga Judit azt írta, hogy ,,bár elismerjük Ukrajna eddigi erőfeszítéseit a tagjelölti státusz kritériumainak teljesítése kapcsán, van, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül”.
Az Ukrajnában élő magyar kisebbség miatt Magyarország kiemelten fontosnak tartja a nemzeti kisebbségek 2015 előtti jogainak visszaállítását – rögzítette a miniszter. Kiemelte, a nemzeti kisebbségek védelme alapvető uniós érték, és Magyarország elvárja az Európai Bizottságtól, hogy
Varga Judit szavai szerint Ukrajna valamennyi törvényében biztosítani kell a nemzeti kisebbségek jogait, különös tekintettel az oktatási törvényre, az államnyelvtörvényre, a nemzeti kisebbségekről szóló törvényre. E tekintetben a Velencei Bizottság véleménye szerint is ,,még sok a tennivalója Ukrajnának”.
,,Ebből következik, hogy mi, magyarok nem támogathatunk előrelépést a tagjelölti státusz felé Ukrajna esetében a nemzeti kisebbségek jogainak garantálása nélkül” – olvasható a bejegyzésben.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!