Szeptembertől magyar kormányzati támogatásából 16 iskolabusz, öt 23 személyes és tizenegy 9 személyes segíti a gyerekek iskolába járást a Felvidéken – jelentette be szerdán Szigetszentmiklóson a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Nullára csökkent a gázáramlás az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül, miután a Portovaja kompresszorállomáson megkezdődtek a tervezett javítási munkálatok.
Hosszan tartó betegség után, 92. életévében elhunyt kedden Mihail Gorbacsov reformer politikus, a Szovjetunió első és utolsó elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkára.
Az olaszországi partokra év eleje óta több mint 56 ezer illegális bevándorló érkezett, az Il Giornale című olasz napilap számításai szerint ennek alapján több mint kétmilliárd euróba kerülhet az olasz adófizetőknek az idén a migránsok ellátása.
Távozott posztjáról az Egyesült Államok titkosszolgálatának (US Secret Service) egyik igazgatóhelyettese, korábbi fehér házi kabinetfőnök-helyettes.
A villamos energia drágulása miatt elhalaszthatják az utolsó három németországi atomerőmű év végére tervezett leállítását – jelentette kedden a Der Spiegel című német hírmagazin.
Az Európai Unió ötmillió kálium-jodid tablettát adományozott Ukrajnának az esetleges radioaktív sugárterhelés megelőzésére – közölte az Európai Bizottság kedden.
Szobrot állított a Mi Hazánk Horthy Miklós egykori kormányzónak kedden Dúró Dórának, az Országgyűlés alelnökének parlamenti irodájában.
Másfél éves szabadságvesztésre ítélt a varsói kerületi bíróság egy lengyel férfit, aki együtt akart működni a fehérorosz hírszerzéssel – jelentette kedden a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info).
Az arabok többségbe kerültek Izraelben és palesztinok lakta részek (Ciszjordániában és a Gázai övezet) együttes területén idén először – jelentette a katonai rádió kedden.
Oroszország Ukrajna elleni támadása a legfontosabb témája az EU-tagországok védelmi miniszterei informális találkozójának, amely kedden kezdődött Prágában.
Három technológia cég, a finn Nokia, a svéd Ericsson és a svájci Logitech is bejelentette, hogy elhagyja az orosz piacot.
Az orosz erők hétfőn tüzet nyitottak a dél-ukrajnai Mikolajiv város lakóövezeteire, aminek következtében az előzetes adatok szerint két civil vesztette életét és tizenegyen sebesültek meg.
A front déli szakszán megkísérelt ukrán támadás meghiúsításáról számolt be hétfő esti közleményében az orosz védelmi minisztérium.
A Japán-tengeren fog manőverezni a Vosztok-2022 stratégiai hadgyakorlat keretében Oroszország és Kína hadiflottája – közölte Alekszandr Fomin orosz védelmi miniszterhelyettes hétfőn a Moszkvában akkreditált külföldi katonai attasékkal.
Miközben egyre több menekült érkezik Kárpátaljára Ukrajna délkeleti régióiból, a magyar iskolákat az elvándorlás sújtja, ráadásul Kijevben senki nem vonta vissza az anyanyelvi oktatást a jövő évtől ellehetetlenítő törvényt.
Áram- és gázszámlák terítik be Róma üzleteinek és vendéglátóhelyeinek kirakatait a kereskedelmi és fogyasztóvédő szervezetek felhívására, amelyek így kívánnak tiltakozni az ugrásszerűen megemelkedett energiaárakkal szemben hétfőtől.
Az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) dózismérőivel a fedélzetén, a NASA Artemis programjának első küldetésében indul Hold körüli útjára az Orion űrhajó – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat.