Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meg van győződve arról, hogy a kedden Lengyelországban felrobbant rakéta nem ukrán volt.
2022. november 16., 21:262022. november 16., 21:26
„Nincs kétségem afelől, hogy ez nem a mi rakétánk vagy rakétatámadásunk volt” – szögezte le az államfő szerdán, egy újságírókkal folytatott televíziós beszélgetés közben. Elmondta, hogy
Zelenszkij meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna részt fog venni az eset kivizsgálásában.
– hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a legfontosabb a vizsgálat lefolytatása, amelyben Ukrajna is részt kíván venni, és betekintést akar a többi résztvevőnél lévő adatokba. Kifejtette, hogy az ukrán szakembereket már be kellett volna engedni a baleset helyszínére.
„Nem mondhatjuk ki a végső következtetéseket? Van jogunk a nyomozócsoportba tartozni? Természetesen” – konstatálta az elnök.
Zelenszkij nehezményezte, hogy bár szerinte Ukrajna egész Kelet-Európa „élő pajzsa”, ő ezt még nem hallotta a Nyugattól.
Semmi sem utal arra, hogy szándékos támadás lett volna Lengyelországgal szemben a Przewodówban történt robbanás – jelentette ki szerdai varsói sajtóértekezletén Andrzej Duda lengyel elnök.
A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.
Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.
Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.
Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.
Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.
Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.
Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.
Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.
szóljon hozzá!