
Fotó: Az ukrán elnöki hivatal honlapja
Méltatta szerda éjjel a német parlamentet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amiért a Bundestag elfogadta azt a határozatot, amely népirtásként ismeri el a holodomort, amikor 1932–33-ban ukránok milliói haltak éhen a sztálini Szovjetunióban.
2022. december 01., 10:152022. december 01., 10:15
Olaf Scholz német kancellár kormánykoalíciójának három pártja – szociáldemokraták (SPD),a zöldek és a liberálisok (FDP) – szerdán fogadta el az indítványt a szövetségi parlamentben.
Kilencven éve, 1932 novemberében Joszif Sztálin szovjet vezető rendőröket küldött ki, hogy lefoglalják az újonnan kollektivizált ukrán gazdaságok összes gabonáját és állatállományát, beleértve a következő terméshez szükséges vetőmagot is. A következő hónapokban ukránok milliói haltak éhen.
– jelentette ki az ukrán elnök. Románia, Írország és Moldova már korábban népirtásként ismerte el a holodomort.
Ukrajna szombaton azzal vádolta meg a Kremlt, hogy feleleveníti Sztálin népirtó taktikáját. Moszkva viszont tagadja, hogy szándékos népirtó politika okozta volna a történelmi katasztrófát, álláspontja szerint oroszok és más népcsoportok is szenvedtek az éhínség miatt.
Németország azt ígérte, hogy a kérésről tárgyal a szövetségesekkel.

Tagállami döntés a fegyverszállítás Ukrajnának – jelentette ki szerdán a NATO főtitkárhelyettese.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!