Hirdetés

Zelenszkij: eljön az idő, amikor minden orosz megtudja, ki gyilkolt meg ukrán polgárokat, ki adott erre parancsot

•  Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Volodimir Zelenszkij az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) készül felszólalni a testület keddi ülésén. Ezt az ukrán elnök jelentette be keddre virradóra közzétett videóüzenetében.

MTI

2022. április 05., 09:002022. április 05., 09:00

Kijelentette: Kijev érdekében áll, hogy a lehető legnyitottabb vizsgálatot folytassák le az ukrajnai konfliktus során meggyilkolt civilek ügyében. Felidézte, hogy a Kijevtől mintegy 30 kilométerre északnyugatra fekvő Bucsában legalább háromszáz polgári személy holttestét találták meg az orosz csapatok elvonulását követően. Hozzátette, hogy

szerinte Borodjanka és más településeken még több lehet a halálos áldozatok száma.

Hirdetés

Kijev az orosz katonákat vádolja az atrocitás elkövetésével, Moszkva ugyanakkor megrendezett provokációról beszél.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy a legátfogóbb és legátláthatóbb vizsgálatban vagyunk érdekeltek, amelynek eredményeit magyarázattal közzéteszik az egész nemzetközi közösség számára” – mondta Zelenszkij.

Hangsúlyozta, hogy a bűncselekmények kivizsgálása érdekében egyebek között az Európai Unióval és a hágai Nemzetközi Büntetőbírósággal is együttműködnek az ukrán hatóságok.

„El fog jönni az idő, amikor minden orosz meg fogja tudni a teljes igazságot arról, hogy közülük ki gyilkolt meg ukrán polgárokat, ki adott erre parancsot, s ki hunyta be szemét a gyilkosságok elkövetésénél”.

korábban írtuk

Volodimir Zelenszkij a románok segítségét kérte a „népirtók” megállítása érdekében (FRISSÍTVE)
Volodimir Zelenszkij a románok segítségét kérte a „népirtók” megállítása érdekében (FRISSÍTVE)

Meg kell állítani azokat az embereket, akik népirtást akarnak Európában – jelentette ki hétfő este a román parlamenthez intézett beszédében Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke.

Felszólította egyben a világ újságíróit, hogy személyesen is látogassanak a lerombolt városokba. Mutassák meg a világnak, hogy mit tett Oroszország! – jelentette ki.

Zelenszkij arról is beszámolt, hogy Karl Nehammer osztrák kancellár hamarosan Ukrajnába látogat.

Az ukrán elnök egyébként hétfőn este rendelettel jóváhagyta az Ukrajna biztonsági garanciáiról Oroszországgal tárgyalni hivatott küldöttség összetételét. Az új delegációt az eddigi főtárgyaló, David Arahamija fogja vezetni. Szintén továbbra is jelen lesz a csapatban Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója.

Kijev az eddigi béketárgyalásokon nyitottnak mutatkozott arra, hogy biztonsági garanciákért cserében beleegyezhet Ukrajna semleges és atomfegyvermentes státusába. A biztonsági garanciákat az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (Oroszország, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Kína) nyújtanák.

korábban írtuk

Az EU további szankciókat készít elő Oroszországgal szemben a bucsai tömeggyilkosságra reagálva
Az EU további szankciókat készít elő Oroszországgal szemben a bucsai tömeggyilkosságra reagálva

Az orosz hadsereg által Bucsában és más ukrán városokban civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságok a megszállásra vonatkozó nemzetközi jog hatálya alá tartoznak, az Európai Unió ezért is sürgős feladatként szankciókat készít elő Oroszországgal szemben.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter keddre virradóra Twitter-üzenetében arról írt, hogy szerinte Oroszországnak nincs helye az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában.

„Beszéltem António Guterres ENSZ-főtitkárral a jelen biztonsági helyzetről és a bucsai mészérlásról. Hangsúlyoztam, hogy Ukrajna minden rendelkezésre álló ENSZ mechanizmussal bizonyítékokat fog gyűjteni és felelősségre fogja vonni az orosz háborús bűnösöket. Oroszországnak nincs helye az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában” – írta.

korábban írtuk

Zelenszkij szerint a Bucsában történteknél is szörnyűbb dolgok derülhetnek még ki, Kuleba szigorúbb szankciókat kér
Zelenszkij szerint a Bucsában történteknél is szörnyűbb dolgok derülhetnek még ki, Kuleba szigorúbb szankciókat kér

A Bucsában történt bűncselekményeknél is szörnyűbb dolgok derülhetnek még ki tekintettel arra, hogy Ukrajna más régiói még mindig orosz ellenőrzés alatt állnak – jelentette ki vasárnap esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Keddre virradóra az ukrán védelmi tárca arról számolt be, hogy az orosz csapatok további támadásokat terveznek a keleti Harkiv városa ellen. Olekszandr Motuzjanik, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője szerint a város elfoglalását tervezik. Hozzátette, hogy Ukrajna keleti részén más térségekben is erősítést kapnak az orosz csapatok.

korábban írtuk

Zelenszkij szerint az orosz katonaanyák hóhérokat neveltek, Moszkva tagadja a civilgyilkosság vádját
Zelenszkij szerint az orosz katonaanyák hóhérokat neveltek, Moszkva tagadja a civilgyilkosság vádját

Visszautasította az orosz védelmi minisztérium vasárnap az ukrán kormánynak azt a vádját, amely szerint orosz katonák civileket öltek meg a Kijev megyében lévő, az ukrán erők által visszafoglalt Bucsa városban.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés