
2013. február 14., 07:582013. február 14., 07:58
XVI. Benedek ismételten leszögezte: saját szabad elhatározásából, a katolikus egyház érdekeit figyelembe véve hozta meg döntését. Kifejtette: előtte hosszasan tartott lelkiismereti vizsgálatot Isten előtt. Hozzáfűzte: tudatában van lépése súlyosságának, de be kellett látnia, hogy már nincs elegendő ereje a Szent Péter utódára háruló feladatok ellátásához.
A VI. Pálról elnevezett audienciaterem teljesen megtelt: egyháziak, hívők és egyszerű turisták is a Vatikánba siettek, hogy elbúcsúzhassanak a távozó pápától. Kora reggel óta hosszú sor állt a Vatikán kapujánál, de a terembe nem fért be mindenki. Viva il papa! (Éljen a pápa!) – kiabálták az olaszok. Grazie Santitá! (Köszönjük Őszentsége!) – állt egy transzparensen. A tömeg többször is tapssal szakította meg az egyházfő szavait, és beszéde után is állva, hosszú tapssal köszöntötték őt. „Köszönöm! Érzem, hogy mellettem vagytok” – mondta XVI. Benedek, majd hozzátette: „Nehéz napok ezek, imádkozzatok értem és az egyházért!” XVI. Benedek távozása előtti beszédével „testamentumot” hagyott hátra az egyház, a pápaválasztó bíborosok és a hívők számára – vélték az audencia utáni legelső sajtókommentárok.
A pápa ugyanis az egyház „kihívásairól” beszélt: a házasság szentségének súlyáról, az élet védelméről az abortusszal és az eutanáziával szemben. Kiemelte, hogy a gyengék védelemre szorulnak, a világban könyörületességre van szükség. Hangoztatta, hogy a szekularizált világ támadásával szemben a keresztények is elveszítik hitüket. „Nem lehet azonban csak azért kereszténynek lenni, mert keresztény hagyományú társadalomban élünk” – mondta.
A Corriere della Sera című lap egyébként tegnap arról írt, hogy „zavart keltett” a Vatikánban annak a híre, hogy a távozó pápa egy vatikáni kolostorba vonul vissza, miközben közvetlen szomszédságában az új pápa vezeti majd az egyházat. Az olasz sajtó általánosságban úgy vélekedett: a XVI. Benedek lemondása nyomán kialakult helyzet több problémát vet fel, különösen a régi és a megválasztandó új pápa vatikáni együttélése miatt. „Lemondása után Ratzingernek láthatatlanná kell válnia” – idézte a kúria egy névtelenül nyilatkozó tagját a legnagyobb példányszámú olasz napilap.
A Corriere della Sera által kérdezett Salvatore Fisichella bíboros, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy a régi pápa el is hagyhatná a Vatikánt. „A katolikusok számára nem létezhet egyszerre két pápa” – fogalmaztak az újság szerint a Vatikánban, ahol viszont mások úgy vélekedtek: Ratzinger leginkább éppen a pápai állam falai között „tűnhet el”.
Az Il Sole 24 Ore gazdasági napilap a konklávéról írva hangsúlyozta, hogy a 118 pápaválasztó bíborosból 67-et XVI. Benedek nevezett ki. 78 szavazat kell az új pápa megválasztásához. Az újság szerint a kúriát képviselő bíborosok és az úgynevezett progresszív tábor, a Vatikánon kívüli katolikus mozgalmakat képviselő bíborosok „mérkőznek meg egymással”. A SkyTg24 olasz hírtelevízió úgy értesült, a konklávé március 15-én veszi kezdetét. n Hírösszefoglaló
| Erdő Pétert, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érsekét, prímást is XVI. Benedek lehetséges utódai közé sorolja az APA osztrák hírügynökség esélylistája. Az APA nyolc esélyest sorol fel, a negyedik helyre téve Erdő Pétert, aki 2003-ban került be a bíborosi kollégiumba, a testület legfiatalabb tagjaként. A hírügynökség megjegyzi, Erdő Péter 2006-ban az Európai Katolikus Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke lett. Ezzel egy időben a XVI. Benedek környezetére hivatkozó beszámolójában az Italian Insider is azt állítja, hogy az európai bíborosok közül Erdő Péter számít a pápaválasztás favoritjának. „Eddig senki sem gondolt erre, de Erdő bíboros határozott favoritnak tűnik az európai jelöltek között\" - nyilatkozta a lap egy jól informált forrása. A lap kiemeli, 60 évével Erdő hosszú ideig pápa lehetne, ezzel stabilizálhatná a pápai hivatalt, amit megrázott XVI. Benedek váratlan bejelentése visszavonulásáról. Arról is írnak, hogy II. János Pál pápának kifejezett óhaja volt, hogy a pápai trónra a jövőben is európaiakat válasszanak, megőrizve ezzel a katolikus egyház európai vezető szerepét. |
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.