
Az Egyesült Államok chișinăui nagykövetsége is elítélte a moldovai parlament múlt heti döntését, amellyel megszavazta a vegyes választási rendszer bevezetését az országban.
2017. július 24., 16:192017. július 24., 16:19
Az amerikai diplomáciai képviselet sérelmezi, hogy a választási rendszert a jogszabályok alkotmányosságát vizsgáló Velencei Bizottság, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) demokratikus intézményekért és emberi jogokért felelős hivatala által megfogalmazott, a módosítását ellenző álláspontja ellenére is megváltoztatták.
„A választási törvények módosítása
Folytatjuk az együttműködést az összes érdekelt féllel, beleértve a civil társadalmat is, hogy a Moldovai Köztársaság európai jövőjét megvalósítsuk” – áll a nagykövetség Facebook-oldalára feltöltött állásfoglalásban.
A módosítást Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője és Johannes Hahn bővítési biztos is bírálta. Rajtuk kívül súlyos bírálatot fogalmazott meg az Európai Néppárt (EPP) is.
A Demokrata Párt és a Szocialista Párt kezdeményezte, 74 képviselő által megszavazott módosítás értelmében a 2018-as parlamenti választáson 51 képviselőt listákról, 50-et pedig egyéni választókerületekben választhatnak meg a polgárok. Az ország oroszbarát elnöke, Igor Dodon azonnal kihirdette a törvényt, amely helyi elemzők szerint a hozzá közel álló szocialistáknak kedvez.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!