Hirdetés

Washington: veszélyes lett volna az Izraelt elítélő határozat elfogadása az ENSZ BT-ben

•  Fotó: Facebook/ENSZ

Fotó: Facebook/ENSZ

Az Egyesült Államok szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé kedden került határozati javaslat elfogadása kockáztatta volna a túszok kiszabadításáról és tűzszünetről zajló tárgyalásokat – mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője újságíróknak.

Hírösszefoglaló

2024. február 21., 08:012024. február 21., 08:01

John Kirby arra reagált, hogy az Egyesült Államok kedden vétót emelt a Biztonsági Tanács elé került, Algéria által kezdeményezett, az ENSZ arab tagállamainak támogatását élvező határozati javaslattal szemben. A dokumentum egyebek mellett azonnali tűzszünetről szólt, elutasította a palesztinok erőszakos kitelepítését, valamint elítélte a „terrorizmus minden formáját”. A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője úgy fogalmazott, hogy

„nem tudtuk támogatni a határozatot, mert az veszélybe sodorta volna az érzékeny egyeztetéseket”.

Hirdetés

Kirby emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok is részt vesz a tárgyalásokban, amelyek célja a túszok kiszabadítása és átmeneti tűzszünet elérése a Gázai övezetben. A Fehér Ház illetékese a szintén tűzszünetről szóló javaslat elutasítása mellett azzal is érvelt, hogy az amerikai adminisztráció különmegbízottja jelenleg is Egyiptomban és Izraelben van, hogy eredményt érjen el.

John Kirby ugyanakkor megismételte:

az Egyesült Államok úgy szeretné lezárni az Izrael és Hamász közötti konfliktust, hogy a Hamász ne maradhasson vezető pozícióban, illetve a palesztin szervezetet nyomás alatt tartsa a túszok elengedése érdekében.

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem támogat katonai offenzívát Rafah városában anélkül, hogy hiteles és végrehajtható tervet látna Izrael részéről. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok ilyen tervet egyelőre nem látott, bár ez nem jelenti azt, hogy ne létezne. Elismerte ugyanakkor, hogy a Hamász egyes vezetői és bizonyos egységei Rafahban civilek között rejtőznek a korábbi izraeli offenzíva elől menekülve, az ellenük való fellépéshez pedig Izraelnek joga van.

Húszi lázadók intéztek támadást egy Ádenbe tartó teherszállító hajó ellen

A jemeni húszi lázadók felelősek a görög zászló alatt közlekedő, amerikai tulajdonú teherszállító hajó ellen a hét elején elkövetett támadásért az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (CENTCOM) szerdai bejelentése szerint.
Az Egyesült Államok Közel-Keletért, Közép-Ázsiáért és Dél-Ázsia egy részéért felelős parancsnoksága szerint az Argentínából Ádenbe gabonát szállító Sea Champion felé két ballisztikus rakétát lőttek ki; az egyik a hajó közelében robbant fel és kisebb károkat okozott.
Mindeközben az amerikai hadsereg bejelentette, hogy a térségben állomásozó erői és szövetségesei kevesebb mint öt óra alatt 10, a lázadók által kilőtt drónt semmisített meg az Ádeni-öböl közlében.
A közleményben nem térnek ki részletekre, így nem tudni, a megsemmisített drónokba beleszámolták-e a francia haditengerészet által lelőtt két húszi drónt is.
A francia védelmi tárca kedden jelentette be a két drón megsemmisítését, a műveletet biztonsági okokkal és a hajózási szabadság fenntartásával indokolva.
Mindeközben hétfőn az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn jóváhagyták az EUNAVFOR ASPIDES nevű uniós művelet elindítását a biztonságos hajózás szabadságának helyreállítására és védelmére a Vörös-tengeren.
Az Irán által támogatott húszik a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajókat támadják rendszeresen, mióta Izrael októberben hadműveletet indított a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen, megtorlásul az Izrael ellen elkövetett súlyos terrortámadás miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés