Washington újabb több száz milliós katonai segélyt ad Ukrajnának

•  Fotó: Fehér Ház

Fotó: Fehér Ház

Az Egyesült Államok újabb, 400 millió dollár katonai segélyt ad Ukrajnának területvédelmének és tárgyalási pozíciójának erősítésére – olvasható a washingtoni külügyminisztérium pénteken kiadott közleményében.

MTI

2022. november 11., 21:222022. november 11., 21:22

2022. november 11., 21:242022. november 11., 21:24

Antony Blinken külügyminiszter közleménye szerint az elnöktől kapott felhatalmazás alapján 2021 augusztusa óta a huszonötödik katonai adománycsomag lehívására adott engedélyt. Az újabb 400 millió dollár értékű szállítmányban fegyverzet, lőszerek és egyéb felszerelések vannak.

Az Egyesült Államok által nyújtott légvédelmi, nagy hatótávolságú és precíziós tüzérségi fegyverekből álló csomagot nagy körültekintéssel úgy állították össze, hogy a legjobban szolgálják az ukrán erőket a hadszíntéren, és hogy előre tudjanak törni Herszontól Harkivig

– olvasható a dokumentumban, amely kiemeli: az Egyesült Államok „folytatja Ukrajna támogatását annak érdekben, hogy képes legyen megvédeni magát, és a lehető legerősebb legyen pozíciót tudja elfoglalni a tárgyalásokon, amikor annak eljön az ideje”.  

A külügyminisztérium azt is közölte, hogy az újabb, 400 millió dolláros szállítmánnyal a Biden-kormány – 2021. januári – hivatalba lépése óta Ukrajna összesen mintegy 19,3 milliárd dollár amerikai katonai támogatásban részesült.

Oroszország kétszáz amerikai állampolgárnak tiltotta meg a beutazást

Moszkva a viszonosság alapján kétszáz amerikai állampolgárral szemben rendelt el oroszországi beutazási tilalmat – közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.
„Válaszul arra, hogy Joe Biden (amerikai elnök) kormányzata folyamatosan újabb és újabb személyi szankciókat vezet be nemcsak orosz tisztségviselők, hanem olyan üzleti és közéleti személyiségek, kulturális szereplők ellen is, akik valamilyen okból nem elfogadhatók Washington számára, viszonossági alapon kétszáz amerikai állampolgárral szemben oroszországi beutazási tilalmat vezetünk be” – hangzott a tárca közleménye.
A szankciós listára a dokumentum szerint felkerültek Biden elnök testvérei, továbbá Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője, és Paul Pelosi, az amerikai képviselőház elnökének férje is. Az új lajstromba olyan hatósági tisztségviselőket, kongresszusi tagokat, a hadiipari komplexum vállalatvezetőinek közeli hozzátartozóit, valamint olyan szakértőket és lobbistákat vettek fel, akik „részt vesznek a ruszofób kampány előmozdításában és a kijevi rezsim támogatásában”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak