
Nincs egyeztetés. Washington úgy akarja békére kényszeríteni Teheránt, hogy gazdasági szankciókkal fojtja meg
Fotó: Pixabay
Donald Trump elnök pénteken homályos válaszokat adott, amikor az iráni gazdaság megfojtására irányuló kampányáról kérdezték, és nem volt hajlandó elárulni, hogy szankciókat tervez-e kínai bankok ellen, illetve hogy megbeszélte-e a kérdést külföldi kollégáival – közölte a CNN.
2026. augusztus 28., 09:162026. augusztus 28., 09:16
A washingtoni kormányzat a hét elején jelentette be az Economic Outcast (Gazdasági száműzött) hadműveletet, amely szigorú új szankciókkal fenyegeti Irán kereskedelmi partnereit, amennyiben azok nem szakítják meg kapcsolataikat Teheránnal.
A kormányzat azonban nem vezetett be új intézkedéseket, és eddig nem sorolt az Egyesült Államok szankcióinak hatálya alá egyetlen jelentős pénzintézetet sem Kínából, Irán legnagyobb kereskedelmi partneréből.
„Ki mondta, hogy nem teszem? Nem tudhatod, hogy csinálom-e” – mondta. „Nem kell mindent bejelentenem, ugye?” – csattant fel az elnök.
Később, amikor arról kérdezték, a világ melyik vezetőjével beszélt a nyomásgyakorlási akcióról, Trump azt sugallta, hogy ez nem szerepel a napirendjén, annak ellenére, hogy Scott Bessent pénzügyminiszter hétfőn kijelentette: Trump telefonon felhívta a külföldi kollégáit, „konkrét kéréssel, hogy szüntessék be a kapcsolataikat a rezsimmel”.
„Nincs sok beszélnivalónk. Nem akarunk velük beszélni” – mondta Trump csütörtökön. „Nem akarunk találkozni velük, sem semmi mást” – jelentette ki.
Csütörtökön Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője kijelentette:
Az amerikai elnöki hivatal hónap végén távozó sajtótitkára a Fox News televízió reggeli adásában kijelentette, hogy ilyen komoly iráni szándékot egyelőre nem tapasztaltak, ezért folytatódik a tengeri blokád és a gazdasági nyomásgyakorlás.
Leavitt szerint
ugyanakkor kijelentette, hogy az amerikai fókusz jelenleg az Irán ellen a hét elején bejelentett gazdasági intézkedéscsomagon van, ami „az iráni rezsimet és gazdaságát megbénító szankciókat” tartalmaz.
Kifejtette, hogy az újabb szankciók egy már meggyengült iráni gazdaságra nehezednek, és összekapcsolódnak a korábbi katonai műveletek eredményeivel, amelyek – a szóvivő szavai szerint – jelentősen csökkentették az iráni haderő képességeit, megsemmisítve légierejét és haditengerészetét, valamint a katonai infrastruktúra jó részét.
Hozzátette, hogy „az Egyesült Államok lényegében ellenőrzése alatt tartja a Hormuzi-szorost”, ami az amerikai haderőnek köszönhetően nyitva áll.

Irán és Omán kedden olyan javaslatot vázolt fel, amely szerint közösen létrehoznának egy ideiglenes hajózási folyosót a Hormuzi-szoroson keresztül – közölték regionális tisztviselők, miután hetekig tartó feszült tárgyalások folytak a két ország között.
Amerikai kormányzati illetékesek szerdán este bejelentették, hogy a következő hetekben újabb amerikai repülőgéphordozó, a Theodore Roosevelt indul Irán térségébe, és a tervek szerint legkevesebb hét hónapig tartózkodik majd a Közel-Keleten.
Eközben Katar miniszterelnöke és külügyminisztere, Sejk Mohammed bin Abdulrahman al-Thani csütörtökön Teheránban találkozott egy sor magas rangú iráni tisztségviselővel, miközben a regionális közvetítők fokozták erőfeszítéseiket az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktust, valamint a Hormuzi-szoros jövőjét övező feszültségek enyhítésére.
A katari külügyminisztérium közleménye szerint a Mohammad Bager Galibaf iráni parlamenti elnökkel tartott találkozó során a két fél megvitatta a regionális fejleményeket, valamint a feszültségek enyhítésére és a párbeszéd újrafelvételéhez szükséges feltételek megteremtésére irányuló erőfeszítéseket.
Al-Thani „hangsúlyozta a diplomáciai folyamat újraindításának szükségességét, kiemelve, hogy a párbeszéd a legjobb módszer a nézeteltérések rendezésére és a régióban bekövetkező további eszkaláció elkerülésére” – áll a közleményben.
A tárgyalások során Galibaf, Irán vezető tárgyalója, bírálta a Trump-kormányzatot, azzal vádolva azt, hogy pontatlan információk alapján hoz döntéseket és aláássa a regionális stabilitást – közölte az iráni félhivatalos Tasznim hírügynökség.
„A Trump-kormány hamis információk alapján hoz rossz döntéseket” – mondta Galibaf. Hozzátette, hogy Washington „az iráni nép érdekeit veszi célba, és tartós instabilitást okoz az egész régióban”.
Maszúd Peszeskján iráni elnök is közölte a katari tisztségviselővel, hogy
Katar kulcsfontosságú közvetítőként lépett fel a Teherán és Washington közötti feszültségek enyhítésére irányuló erőfeszítésekben, és támogatását fejezte ki az Omán és Irán között folyó diplomáciai tárgyalások iránt is, amelyek célja egy ideiglenes közös hajózási folyosó létrehozása és az aknák eltávolítása a kritikus fontosságú Hormuzi-szoros újbóli megnyitása érdekében.
Mindeközben Irán a Farsz félhivatalos hírügynökség szerint közölte, hogy a Dél-Parsz gázmező megrongálódott kapacitásának 40 százalékát helyreállították. Hozzátette azonban, hogy
„A rendelkezésünkre álló eszközökkel sikerült a megrongálódott kapacitás mintegy 40%-át helyreállítanunk. Az okozott kár azonban rendkívül súlyos. Biztosan legalább két évnyi munkára lesz szükség csak az érintett létesítmények újjáépítéséhez” – nyilatkozta csütörtökön Ahmad Zeraatkar, Irán olajügyi miniszterhelyettese a Farsz hírügynökségnek.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!