
Fotó: Kreml
Háborús bűnök elkövetéséért tartja felelősnek Vlagyimir Putyin orosz elnököt az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden elfogadott határozata szerint.
2022. március 16., 10:002022. március 16., 10:00
2022. március 16., 10:072022. március 16., 10:07
Az általában mélyen megosztott kongresszusi testület egyhangúlag fogadta el a határozatot, amely mások mellett a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságot kéri arra, hogy folytasson vizsgálatot az Ukrajnában február 24. óta zajló orosz támadások során elkövetett „erőszak, háborús bűnök és emberiesség elleni bűnök” ügyében. A tervezetet Lindsey Graham republikánus szenátor nyújtotta be. Chuck Schumer, a demokraták frakcióvezetője már a szavazás előtt kijelentette, hogy a szenátus valamennyi tagja úgy gondolja:
Az amerikai kongresszus szerint a nemzetközi vizsgálatoknak Putyin mellett az elnök részvételével működő orosz biztonsági tanács tagjaira és a katonai vezetőkre is ki kell terjedniük. Múlt héten Kamala Harris amerikai alelnök is csatlakozott azokhoz a felhívásokhoz, hogy a hágai bíróság folytasson vizsgálatokat az orosz haderő ukrajnai tevékenysége során civilek ellen elkövetett atrocitások ügyében. Harris kiemelte a mariupoli szülőotthon elleni bombatámadást.
Oroszország eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsában olyan határozattervezetet köröztet, amely a „sérülékeny helyzetben lévő” ukrajnai civilek védelmére, továbbá a humanitárius segítség és a távozni kívánó lakosság útjának szabaddá tételére szólítana. Moszkva ebben ugyanakkor meg sem említi saját felelősségét az általa megtámadott országban zajló háborúért.
Franciaország és Mexikó is szeretne elfogadtatni a világszervezetben egy határozati javaslatot, amely azonnali tűzszünetre szólít Ukrajnában, és rámutat a humanitárius helyzet súlyosságára. Nicolas De Riviere francia ENSZ-nagykövet a sajtónak nyilatkozva utalt arra, hogy tervezetük a Biztonsági Tanácsban valószínűleg orosz vétóba ütközne, ezért azon dolgoznak, hogy az ENSZ közgyűlése fogadja el.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
1 hozzászólás