
Az orosz hadsereg járművei Volnovaha utcáin (március 2-ai felvétel)
Fotó: Twitter/ZOKA
Volnovaha ukrajnai város bevételéről számolt be pénteki hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Mint fogalmazott: a járásközpontot a donyecki „népköztársaság” erői „szabadították fel”.
2022. március 11., 11:332022. március 11., 11:33
Volnovaha a háború előtt 21 ezer lakosú település volt, a városban korábbi jelentések szerint súlyos károk keletkeztek.
Azt mondta, az orosz haderő nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel üzemképtelenné tette a lucki és az ivano-frankivszki katonai repülőteret. Beszámolt továbbá újabb három ukrán Mi-24-es helikopter és nyolc, pilóta nélküli légijármű – köztük öt Bayraktar –, valamint 107 katonai objektum megsemmisítéséről.
A háború nyomai Volnovahában
Fotó: Twitter/ZOKA
A Volnovaha elfoglalását megelőzően kiadott közleményében az orosz védelmi tárca közölte, hogy a körülvett ukrán városokból péntek reggeltől 14 humanitárius folyosó megnyitását javasolta, amelyek közül Kijev háromba egyezett bele. A minisztérium kifogásolta, hogy az ukrán fél szerinte elutasította az orosz és fehérorosz területekre vezető utat.
A tájékoztatás szerint a civilek és a külföldi állampolgárok evakuálására vonatkozó javaslatok Kijevre, Csernyihivra, Szumira, Harkivra, Enerhodarra, Volnovakára, és Izjumra vonatkoztak.

A kölcsönös vádaskodás jegyében folytatódik immár tizenhatodik napja a háború Ukrajnában. A hatóságok közlése szerint eddig több mint 100 ezer lakost sikerült két nap alatt evakuálni a megostromolt városokból.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!