
Befogadta az Európai Parlament (EP) a Tamás Ilonka-ügyben benyújtott petíciót és megkezdték annak kivizsgálását – közölte Lomnici Zoltán, a felvidéki jogfosztottak érdekeit nemzetközi fórumokon képviselő Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke csütörtökön az MTI-vel.
2016. augusztus 18., 18:232016. augusztus 18., 18:23
Elmondta, több mint egy éve nyújtották be a panaszt a szlovák állampolgárságuktól megfosztott Tamás Ilonka és társai ügyében. A 104 éves Ilonka néni örömmel fogadta a hírt, de megjegyezte, nem érti, miért kellett ennyi időt várni a befogadásra, hiszen teljesen egyértelmű jogsértéseket tár fel a petíció. Az EMT elnöke elmondta, Tamás Ilonka hat évvel ezelőtt fordult hozzá, hiszen „minden jogától megfosztották\": törölték a lakcímnyilvántartásból, megvonták a választójogát és érvénytelenítették a személyi igazolványát. Közölte, a petíciós bizottság határozott arról, hogy előzetes vizsgálatra kéri fel az Európai Bizottságot és kérik a szlovák hatóságok álláspontját. Szerinte úgy tűnik, hogy most érdemi vizsgálat indul az ügyben.
A sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény alapján – amelynek jelenlegi formáját 2010 júniusában fogadták el – már ezren veszítették el szlovák állampolgárságukat, köztük több tucatnyian a magyar állampolgárság megszerzését követően. A magyar könnyített honosításra reagálva elfogadott szlovák jogszabály ugyanis kimondja: elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki egy másik országét felveszi. Tamás Ilonka tavaly februárban fordult beadvánnyal jogorvoslat megvonása és a magánélet ellehetetlenítése címén a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához. A szlovák alkotmánybíróság 2014 szeptemberében hozott határozata után a Szlovákiában lehetséges összes jogorvoslati lehetőség kimerült számára.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!