2011. június 29., 07:432011. június 29., 07:43
A bukaresti magyar nagykövet múlt héten egy román portálnak nyilatkozott. Szávay szerint a „kommunista újságíróból lett diplomata” azt mondta, Magyarország tudomásul vette, elveszítette a 700 éves harcot Románia ellen, 20 ezer idiótát leszámítva senki sem gondol arra, hogy visszavehetjük Erdélyt, vagy annak egy részét. „Erdély akkor vész el végleg, ha mi magunk lemondunk róla” – hangoztatta a más magyar diplomatákat is bíráló ellenzéki képviselő, aki szerint Füzes Oszkár belegázolt a nemzet önbecsülésébe. Németh Zsolt leszögezte: a kormány egyetért a nagykövet nyilatkozatával. Jelezte, hogy a kormány 70 nagykövetet cserélt le az elmúlt egy év során, a mostaniak munkájával elégedettek. A revízió célkitűzése nem felelősségteljes és józan külpolitikai magatartás ebben a helyzetben, a kormány párbeszédet kíván fenntartani minden olyan szomszédos országgal, amely erre hajlandó – emelte ki.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!