Hirdetés

Viszonylagos nyugalom honol Koszovóban az összecsapások után, de komoly eszkalációról van szó

•  Fotó: Twitter

Fotó: Twitter

Nyugodtan telt az éjszaka Észak-Koszovóban, az egy nappal korábbi összeütközések helyszíneit azonban továbbra is a helyi rendőrség és a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erői (KFOR) védik.

Hírösszefoglaló

2023. május 30., 13:542023. május 30., 13:54

A KFOR kedden közölte, hogy a hétfői összecsapásokban harminc katonája – 19 magyar és 11 olasz – sérült meg. Angelo Michele Ristuccia, a KFOR főparancsnoka a közleményben arra kérte a szerb és a koszovói felet is, hogy vállaljon teljes felelősséget a történtekért, és akadályozza meg a helyzet további fokozódását, ne bújjon hamis „narratívák” mögé.

A szerbek tájékoztatása szerint 52 helyi szerb sérült meg, míg a koszovói rendőrség négy embert vett őrizetbe.

Hirdetés

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak.

A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd.

Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR.

Míg a szerbek szerint a koszovói fél provokálta ki a támadásokat, addig a koszovói elnök szerint Aleksandar Vucic szerb elnök akarja destabilizálni Koszovót.

Vucic viszont Albin Kurti koszovói miniszterelnököt tette felelőssé a Koszovóban történtekért. Mint péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatóján is elmondta: hónapok óta igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy Albin Kurtinak csak egyetlen vágya van, mégpedig az, hogy az egész régióban vérontást provokáljon ki. Ezt azonban kevesen akarták meghallani.

A szerb államfő a hadsereg főparancsnokaként még pénteken a legmagasabb fokú készültségbe helyezte a szerb hadsereget, és ezt hétfő délután ismét megerősítette, majd az éjszakát a szerb katonákkal töltötte a koszovói határ közelében.

A szerb államfő arra kérte a nemzetközi közösséget, és Németország, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok vezetőit, hogy próbálják meg „észhez téríteni” Albin Kurtit. Kedd reggel Aleksandar Vucic személyesen is találkozott az említett országok nagyköveteivel, valamint az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetőjével, illetve az orosz és a kínai nagykövettel, hogy a kialakult helyzetről tárgyaljon.

Albin Kurti is találkozott a német, az olasz, a francia, a brit és az amerikai, valamint az uniós nagykövettel, a megbeszélés után a közösségi médiában azt írta: „a békéért és a stabilitásért állunk ki”, emellett

elítélte a „szerb szélsőségesek” viselkedését.

Kedden a Twitteren közölte: „egy demokráciában nincs helye fasiszta erőszaknak”.

Petar Petkovic, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője a szerbiai közszolgálati televízió reggeli műsorában arról beszélt, hogy

Albin Kurti miniszterelnök háborút akar kirobbantani, mert csak így tudja megakadályozni, hogy a brüsszeli megállapodások szerint létrehozza a koszovói szerb önkormányzatok közösségét.

A közösség létrehozásáról még 2013-ban állapodott meg Belgrád és Pristina, előrelépés azonban nem történt. Brüsszel az utóbbi hónapokban többször is követelte, hogy a koszovói kormányzat alakítsa meg a helyi szerbeknek nagyobb önkormányzatiságot biztosító intézményt, ám ezt Albin Kurti mindeddig elutasította.

Közben

a NATO elítélte a parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR katonái ellen elkövetett provokálatlan támadásokat

Észak-Koszovóban, amely során több katona megsebesült.

„Az ilyen támadások teljesen elfogadhatatlanok, az erőszaknak azonnal véget kell vetni. Felszólítjuk az összes felet, hogy tartózkodjanak a feszültséget tovább szító cselekedetektől, és kezdjenek párbeszédet. A KFOR minden szükséges intézkedést megtesz a biztonságos környezet fenntartása érdekében, és továbbra is pártatlan álláspontot fog képviselni” – hívta fel a figyelmet a szervezet.

Demkó Attila: a koszovói miniszterelnök több határt is átlépett, albán provokációról van szó

Egyértelműen albán provokációként értékelhető mindaz, ami hétfőn Észak-Koszovóban lezajlott – véli Demkó Attila biztonságpolitikai elemző.
Az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője közösségi oldalán leszögezte: Koszovóban nagyon komoly eszkalációt látunk.
„Albin Kurti koszovói miniszterelnök több határt is átlépett – ez most egyértelműen albán provokáció. Ha valami nem kell most a NATO-nak és a Nyugatnak, akkor most ez. De nem volt elég eszük etnikai határokat húzni, ahogy 1920-ban sem, aztán csodálkoznak, hogy máig baj van belőle. A "Nyugat" jobban tudja...Dehogy” – hangsúlyozta.
Megjegyezte: mindezzel nem azt akarja mondani, hogy az oroszoknak több eszük van, mert „magukat ássák el” ezzel a háborúval.
„Egyik nem fogta fel, hogy van ír, magyar, szerb stb, stb, nemzet, aki nem fogja elfogadni csak úgy a rájuk kényszerített határt, a másik nem fogta fel, hogy nagyon is létezik ukrán nemzet. A világ alapja a nemzet, és ez még egy jó ideig így marad, tetszik, nem tetszik. Az ukránok nem a demokráciáért és a nyugati értékekért harcolnak ennyire kitartóan, ez annyira nevetséges, hogy itt Pozsonyban is alig tudom visszatartani magam, hogy ne szóljak. Nem, magukért, a földjükért, a nemzetükért harcolnak” – mutatott rá”
Lehet-e háború Koszovóban? Nem valószínű, de béke sem lesz, soha, amíg a szerb lakta területeket vissza nem csatolják Szerbiához, és az albánokkal meg nem értetik, hogy a szerb templomokhoz, emlékhelyekhez nem érhetnek hozzá máshol sem. Az albánok sokat szenvedtek korábban - de most ők az agresszorok. Van ez így, az áldozatból lesz az agresszor...” – hívta fel a figyelmet Demkó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 02., kedd

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Románia az EU-s haderőfejlesztési program keretében is együttműködne Ukrajnával

Románia nyitott az Ukrajnával való együttműködésre a védelmi ipar területén, többek között az Európai Biztonsági Akció (SAFE) keretében – közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium.

Románia az EU-s haderőfejlesztési program keretében is együttműködne Ukrajnával
2025. december 02., kedd

Bulgária: tüntetések és utcai összecsapások a költségvetés tervezete és az adóemelések miatt

Több ezer ember gyűlt össze hétfőn a bolgár fővárosban és több más városban, hogy tiltakozzon a 2026-os költségvetési terv ellen, amely az első olyan terv, amelyet euróban állítottak össze, mielőtt Bulgária január 1-jén bevezeti az egységes valutát.

Bulgária: tüntetések és utcai összecsapások a költségvetés tervezete és az adóemelések miatt
2025. december 02., kedd

Washington cáfolja, hogy a hadügyminiszter adott parancsot az összes drogcsempész megölésére

Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú parancsnoka rendelt el második körös katonai csapást egy állítólagos venezuelai kábítószercsempész-hajóra – erősítette meg a Fehér Ház.

Washington cáfolja, hogy a hadügyminiszter adott parancsot az összes drogcsempész megölésére
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Ukrajna: Macron szerint kidolgozták a biztonsági garanciákat, Zelenszkij szerint a cél a szuverenitás megőrzése

Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Ukrajna: Macron szerint kidolgozták a biztonsági garanciákat, Zelenszkij szerint a cél a szuverenitás megőrzése
2025. december 02., kedd

„A bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe” – A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–1919-es szerepvállalásáról szólt.

„A bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe” – A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
2025. december 01., hétfő

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő

Az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy az afgán bevándorló, akit azzal vádolnak, hogy Washingtonban rajtaütött a Nemzeti Gárda tagjain, csak az Egyesült Államokba érkezése után radikalizálódott – jelentette be vasárnap Kristi Noem belbiztonsági miniszter.

Washingtoni lövöldözés: az Egyesült Államokban radikalizálódott a merénylő
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről

Donald Trump amerikai elnök derűlátóan nyilatkjozott az amerikai tisztségviselők és az ukrán delegáció vasárnapi miami találkozója után, jelezve, hogy „jó esély van” egy megállapodás megkötésére, amely véget vetne Oroszország ukrajnai háborújának.

Trump: jól haladnak a tárgyalások, van esély a megállapodásra az ukrajnai békéről
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

Trianon üzenete örökké szól, még száz év után is, hiszen a magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett – hangsúlyozta Kalmár Imre miniszteri különmegbízott.

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól
2025. november 30., vasárnap

Kalmár Ferenc: Trianon üzenete örökké szól

2025. november 29., szombat

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe

Az olasz politika és média világa is szolidaritását fejezte ki a La Stampa napilap szerkesztőségének szombaton, miután palesztinbarát tüntetők behatoltak a torinói központi szerkesztőségbe és feldúlták azt.

Palesztinbarát tüntetők betörtek a La Stampa napilap szerkesztőségébe
Hirdetés
Hirdetés