
Hibaelhárítás. A Microsoft jelezte: vizsgáljál a probléma okait, és igyekeznek elhárítani őket
Egyelőre tisztázatlan eredetű informatikai hiba akadályozza repülőterek, légitársaságok, vasutak, bankok és más nagy rendszerek működését szerte a világban – jelentették péntek délelőtt a nemzetközi hírügynökségek az érintett intézmények közléseit idézve.
2024. július 19., 11:392024. július 19., 11:39
2024. július 19., 12:522024. július 19., 12:52
Egyebek közt fennakadások vannak az összes spanyol repülőtéren, a berlini, az amszterdami és az edinburgh-i repülőtéren, a legnagyobb brit vasúttársaságnál, a brit Sky tévétársaságnál, továbbá számos ausztráliai és új-zélandi vállalatnál.
Több nagy amerikai légitársaság – köztük a Delta, a United és az American Airlines – összes járatára repülési tilalmat rendelt el péntek reggel kommunikációs probléma miatt – közölte a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA).
A Ryanair ír fapados légitársaság bejelentette, hogy „potenciális, az egész hálózatra kiterjedő fennakadás” tapasztalható, amely állítása szerint egy harmadik fél által okozott zavar miatt következett be.
A légitársaság azt tanácsolja a pénteken utazóknak, hogy a Ryanair alkalmazáson tájékozódjanak a járatukkal kapcsolatos frissítésekről.
Budapest Airport: a Liszt Ferenc-repülőteret is érinti a globális informatikai hiba, Bukarestben is gondok vannak
Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt, ezért járatkésésekre, torlódásra és jelentősen megnövekedett várakozási időre kell számítani a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
A Budapest Airport közölte, a Liszt Ferenc-repülőtéren a probléma a Eurowings, a Ryanair, a Turkish Airlines és a Wizz Air járatait érinti, több légitársaság az utasfelvétel manuális elvégzése mellett döntött. A földi kiszolgáló vállalatoktól kapott információk alapján a Budapest Airport hangosbemondás útján tájékoztatja az utasokat, a helyszínen várakozóknak vizet biztosít.
A Budapest Airport arra kéri az induló utasokat, ha rendelkeznek vonalkóddal vagy QR-kóddal ellátott beszállókártyával, illetve elvégezték a poggyászfeladást, vagy csak kézipoggyásszal utaznak, közvetlenül a 2A terminálra lépjenek be, és menjenek az utasbiztonsági ellenőrzéséhez. A további torlódások elkerülése érdekében azt is kérik, hogy az utasok kísérő nélkül lépjenek be a terminálépületbe.
Gondok vannak a bukaresti Otopeni repülőtéren is. A WizzAir és az Eurowings járatait jelenleg is érinti a jelentős informatikai szolgáltatási hiba érinti, míg a Ryanair és a Turkish Airlines járatait reggel érintette.
„Jelenleg széles körű informatikai problémákat tapasztalunk a hálózatunkban” – közölte a Govia Thameslink Railway. „Informatikai csapataink aktívan vizsgálják a probléma kiváltó okát” – tették hozzá.
Ausztrália-szerte repülőtereket, üzleteket és kommunikációs hálózatokat érint a kiesés, a nemzeti kiberbiztonsági koordinátor pedig „széles körű műszaki zavarnak” nevezte a helyzetet.
„Vizsgálunk egy olyan problémát, amely befolyásolja a felhasználók képességét a Microsoft 365 különböző alkalmazásainak és szolgáltatásainak elérésére” – jelentette be az amerikai multinacionális vállalat péntek reggel közzétett közleményében.
Egyes beszámolók szerint a meghibásodást egy vírusírtó program frissítése okozhatta.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!