
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Az olasz püspöki kar (Cei) imára szólított fel XVI. Benedekért, miután a Vatikán megerősítette a nyugalmazott pápa egészségi állapotának romlását. A 2013-ban lemondott egyházfő saját temetéséről is rendelkezett.
2022. december 29., 08:312022. december 29., 08:31
Matteo Zuppi bíboros, Bologna érseke, a püspöki kar elnöke hangoztatta, hogy a testület tagjai csatlakoznak Ferenc pápa felhívásához, aki azt kérte, imádkozzanak XVI. Benedekért. „Közel vagyunk hozzá a szenvedés és a próba pillanataiban” – jelentette ki Matteo Zuppi.
Imára szólított fel a római egyházmegye is, a város templomaiban már szerda este megkezdődött az imával egybekötött virrasztás.
Charles Jude Scicluna máltai érsek, aki korában Joseph Ratzinger közeli munkatársa volt a Hittani Kongregációban, közösségi oldalán egyesült az imához. Hasonlóképpen csatlakozott Szvjatoszlav Sevcsuk görögkatolikus ukrán nagyérsek, aki novemberben találkozott az emeritus pápával. Aggodalmát fejezte ki, és imáját biztosította XVI. Benedek javulása érdekében a római zsidó közösséget vezető Riccardo Di Segni főrabbi.
A Vatikánnal foglalkozó olasz újságírók értesülései szerint XVI. Benedek állapota már karácsony előtt rosszabbodott, a december 24-i esti misén sem tudott részt venni a legközelebbi kápolnában, ezért otthonában mutattak be neki misét.

Imádkozásra szólította fel a hívőket XVI. Benedek nyugalmazott pápáért Ferenc pápa a szerdai általános audiencián, hangsúlyozva, hogy a 2013-ban lemondott egyházfő nagyon beteg.
aki az AdnKronos hírügynökségnek nyilatkozott. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció liturgiai szakértője hangsúlyozta, hogy amiként lemondása és az azt követő egyházi szolgálata, XVI. Benedek búcsúztatása is egyedi lesz, mivel nyugalmazott pápa temetésére nincsen korábbi példa. Megjegyezte,
A temetés helyszínéről, időpontjáról a bíborosi testület határoz. XVI. Benedek temetését nagy valószínűséggel a Szent Péter-bazilikában vagy a Szent Péter téren tartják. Pápa temetési szertartását a hagyomány szerint a legidősebb bíboros vezeti, de ebben az esetben Ferenc pápa celebrálhatja. Magnoli atya úgy vélte, XVI. Benedek szokása szerint már korábban rendelkezhetett temetése részleteiről, miként lemondása forgatókönyvét is maga dolgozta ki. Egyedül döntött arról, hogy a nyugalmazott pápa címet viseli, megtartja fehér színű pápai ruháját, és utódja megválasztása után visszaköltözik a Vatikánba. Köztudott, hogy Joseph Ratzinger bíborosként még szülőföldjén, Bajorországban tervezte temetését. 2020-ban viszont II. János Pál pápa korábbi sírhelyét jelölte meg a Szent Péter-bazilika altemplomában, miután a szentté avatott lengyel pápa földi maradványait a bazilikába helyezték át.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
szóljon hozzá!