Hirdetés

Veszélyt jelenthetnek a Balkánra az Iszlám Állam visszatérő harcosai

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet soraiban harcoló balkáni fegyveresek veszélyt jelenthetnek származási országukra, ha a harcok lezárulta után hazatérnek - jelentette ki Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter.

MTI

2017. július 17., 10:552017. július 17., 10:55

2017. július 17., 12:082017. július 17., 12:08

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap hétfői beszámolója szerint a szerb belügyi tárca vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbiából 49-en csatlakoztak a szíriai és az iraki harcokhoz az Iszlám Állam oldalán. Azt mondta: néhányan közülük meghaltak, de sokan még most is a harctéren vannak.

Aláhúzta, hogy a szerb harcosok száma lényegesen kisebb, mint a sok más környező országból származó fegyveresé, de akár néhány harcos is veszélyt jelenthet, ha hazatér.

Hirdetés

Emlékeztetett arra, hogy például Koszovóból és Bosznia-Hercegovinából több százan csatlakoztak a külföldi harcokhoz.

A szerb parlament 2014 végén módosította a büntető törvénykönyvet, amelyben már büntethetővé vált a külföldi harcokban való részvétel, sőt a toborzás is. Hasonló törvény létezik mindegyik nyugat-balkáni országban.

Nebojsa Stefanovic szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a hazatérő harcosok nem teszik le a fegyvert később sem,

hanem maradnak annál, amit jól megtanultak: a fegyveres erőszaknál és a terrorizmusnál.

Zoran Dragisic, a Belgrádi Egyetem biztonságpolitikai karának tanára szerint a szerb titkosszolgálatok minden olyan szerb állampolgárról tudnak, aki csatlakozott az IÁ-hoz, hiszen ők bűncselekményt követtek el, és ha hazatérnek, börtönbüntetés vár rájuk.

Szerbiában az iszlám szélsőségesség központja a délnyugat-szerbiai Tutin, ahonnan a legtöbben csatlakoztak a közel-keleti terrorszervezethez.

A legfőbb toborzóhely pedig a bosnyák többségű Novi Pazar. Az Iszlám Állam európai központja Bécsben és néhány német városban van - tette hozzá Zoran Dragisic. Veszélyt jelent Koszovó is, ahonnan több százan mentek el, és az albán terroristák kegyetlenségükről váltak hírhedtté.

A szakértők abban egyetértenek, hogy a szélsőséges iszlamisták többször is megfenyegették a Balkánt, és ha egyszer úgy döntenek, hogy hazatérnek, veszélyt jelenthetnek az egész térség számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés