
Fotó: Volodimir Zelenszkij/Facebook
Orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv megyét, találat ért egy vérellátó központot is, többen meghaltak, sebesültekről is tudni – jelentette be szombat éjjel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
2023. augusztus 06., 11:432023. augusztus 06., 11:43
2023. augusztus 06., 14:402023. augusztus 06., 14:40
Telegram-üzenetében Zelenszkij elmondta, hogy a támadás az orosz határtól nem messze lévő Kupjanszknál történt, és az ukrán légvédelem több rakétát megsemmisített, további részleteket azonban nem közölt. „Már önmagában ez a háborús bűntett is mindent elmond az orosz agresszióról” – fogalmazott az ukrán államfő. Az ukrán légierő vasárnap azt közölte, hogy az orosz fél az éjszaka folyamán több tucat, iráni gyártmányú drónt, valamint hiperszonikus és manőverező robotrepülőgépet indított ukrán területek ellen.
Szerhij Turin, a nyugat-ukrajnai Hmelnyickij kormányzóhelyettese azt közölte, néhány rakéta a megyében található Sztarokosztjantyiniv település felé repült, ahol az ukrán légierő egyik bázisa van. Telegram-üzenetében hozzátette, hogy a támadás során több lakóház, valamint egy buszpályaudvar is megrongálódott.
Eközben Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője közölte: Oroszország meg fogja bosszulni, hogy Ukrajna megtámadott egy civil tartályhajót. Ukrajna szombatra virradóra a Fekete-tengeren, a Krím közelében tengeri drónnal támadta meg a SIG nevű orosz tartályhajót, amelynek a motortere a jobb oldalon, a vízszint közelében léket kapott, de nem süllyedt el. A SIG hajótestébe bekerült vizet kiszivattyúzzák – közölte az orosz tengeri mentő szolgálat. Olajszivárgás sem történt – idézte a szolgálat jelentését az MTI.
Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett közigazgatási vezetője azt mondta, hogy a hajó a Szíriában harcoló orosz erők számára szállított üzemanyagot. Rogov szerint a támadás miatt kitört ablakok szilánkjai megsebesítették a legénység több tagját.
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a támadásra reagálva közölte: meg fogják bosszulni, hogy Ukrajna civil tartályhajót támadott meg. Ezzel a „terrorista cselekménnyel” szerinte az ukránok veszélyeztették a legénység életét, és kockáztatták, hogy környezeti katasztrófa történjen. „A kijevi rezsim új terrorista módszereket alkalmaz, és ezért nem ítéli el egyetlen nyugati ország vagy nemzetközi szervezet sem. Nem igazolhatók az ilyen barbár tettek, de nem is maradnak válasz nélkül, kitervelőiket és végrehajtóikat elkerülhetetlenül meg fogjuk büntetni” – írta Zaharova közleményében.
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök nem sokkal korábban azzal fenyegetőzött, hogy a hajók elleni ukrán támadások megtorlásául Oroszország még többet fogja támadni az ukrán kikötőket, sőt, „ökológiai katasztrófát fog okozni” Ukrajnának.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!