
Az Egyesült Államok arra számít, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet durva vegyi fegyvereket is bevet annak érdekében, hogy megpróbálja megakadályozni az iraki kormányerők és szövetségeseik előrenyomulását az észak-iraki Moszulnál – jelentette ki kedden egy amerikai tisztviselő, aki egyben azt is mondta, igen korlátozottak az iszlamisták képességei az ilyen fegyverek előállítására.
2016. október 19., 16:512016. október 19., 16:51
2016. október 19., 18:162016. október 19., 18:16
Az amerikaiak rendszeresen begyűjtik a tüzérségi lövedékek darabjait, hogy kimutassák az esetleges vegyszerek jelenlétét rajtuk, mivel az Iszlám Állam már hónapokkal a Moszul elleni hétfői hadművelet előtt bevetett mustárgázt – mondta egy másik tisztviselő.
Egy korábban nyilvánosságra hozott esetben az amerikai erők megerősítették a kén-mustár vegyület jelenlétét az Iszlám Állam egyik lőszerdarabján október 5-én – mondta egy további tisztviselő. A lövedéket a dzsihadisták a helyi erők ellen használták, nem az amerikai vagy a szövetséges csapatok ellen. Ugyanez a nyilatkozó hozzátette: „ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük az IÁ elítélendő magatartását és azt, hogy semmibe veszik a nemzetközi szabályokat, valamint normákat”.
Amerikai tisztviselők úgy vélik, hogy a dzsihadisták nem jártak sikerrel a vegyi fegyverek kifejlesztésében, azaz a hagyományos fegyverek még mindig nagyobb veszélyt jelentenek az előrenyomuló iraki kormányerők és a velük együtt harcoló kurd csapatok, illetve a csapatokkal együtt haladó külföldi tanácsadók számára. A kén-mustár vegyületek hólyaghúzó hatásúak a csupasz bőrön, illetve a tüdőben, kis dózisban túlélhetők, nagyobb adagban viszont halálosak. A vegyi fegyverek, így a mustárgáz bevetését nemzetközi szerződés tiltja.
Egyébként az IÁ dzsihadistái élő pajzsként kezdték használni az ostromlott Moszul lakóit, miközben a városon kívüli falvakat sorra foglalják el az iraki hadsereg és az észak-iraki kurd fegyveres erők (pesmerga) harcosai – tájékoztattak kedden telefonon moszuli lakosok. A város lakói közölték, hogy mintegy 100 család indult meg a harcoknak leginkább kitett déli és keleti külvárosokból a város központja felé, de a dzsihadisták nem engedélyezik nekik a menekülést, mert attól tartanak, magát a várost akarják elhagyni. Abu Mahír, aki az észak-iraki város egyetemének közelében lakik, elmondta: a dzsihadisták olyan épületekbe terelik az embereket, amelyeket nem sokkal korábban maguk használtak, így a civilek légicsapások célpontjaivá válhatnak.
A Pentagon szerint „a vártnál gyorsabban” haladnak a moszuli offenzívával az iraki kormányerők és a kurd milíciák, amelyek keddi számvetésük szerint az észak-iraki város közelében mintegy 20 falvat foglaltak vissza. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a moszuli hadműveletekkel kapcsolatban közölte: Moszkva katonai lépéseket tesz abban az esetben, ha az Iszlám Állam dzsihadistái Moszulból Szíriába menekülnek. Kifejtette: nyitva maradt egy, az észak-iraki városból kivezető folyosó, és félő, hogy ezen keresztül átmenekülnek Szíriába a terrorszervezet fegyveresei.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!