
Teljes adatvédelmet és biztonságot kell nyújtani a magyarországi választásokon való részvételre külföldön regisztrálók számára – mondta el Potápi Árpád, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) állandó bizottságának elnöke azt követően, hogy a választási törvény végrehajtásáról tárgyalt a bizottság a budapesti Parlamentben.
2013. május 15., 10:362013. május 15., 10:36
2013. május 15., 10:382013. május 15., 10:38
A testület ülésére meghívást kapott mások mellett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.
A bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy pártpolitikától és jelentős nézetkülönbségektől mentes, szakmai vita zajlott a zárt ülésen a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény végrehajtási rendeletéről. Reményei szerint a kormány az állandó bizottság javaslatait figyelembe veszi, és beépíti majd a készülő rendelet szövegébe.
Kérdésre válaszolva Potápi Árpád elmondta, hogy az adatvédelem a kettős állampolgárságot nem elfogadó Ukrajna és Szlovákia esetében volt hangsúlyosan téma a tanácskozáson. „A regisztrációnál értesítési címre megy ki a levél, ez lehet magyarországi és határon túli cím. Nyilván Ukrajna és Szlovákia esetében magyarországi címet fognak használni\" – hangsúlyozta. Annak kapcsán, hogy a magyar állampolgárság felvétele miatt többen elvesztették szlovák állampolgárságukat, azt hangsúlyozta, hogy a magyarországi választásokat úgy kell lebonyolítani, hogy az azon részt vevő külhoni magyarokat ne érhesse semmiféle retorzió. A politikus közölte, hogy az ülésen felvetődött a kérdés: mennyire legyen nyilvános a választói névjegyzék. „Több elképzelést említettek meg, hogyan lehet megoldani, hogy ne hozzuk nyilvánosságra ezt a névjegyzéket, ugyanakkor pedig senkiben semmi kétely ne legyen abból a szempontból, hogy esetlegesen bármelyik párt, politikai erő visszaéljen a szavazatokkal\" – jelentette ki Potápi Árpád. A javaslatok között elhangzott, hogy a névjegyzéket megtekinthessék a parlamenti bizottságok tagjai, például a nemzetbiztonsági bizottság vagy a nemzeti összetartozás bizottságának tagjai – tette hozzá.
Az ülést követően Toró T. Tibor a Krónikának elmondta, a kormány illetékesei, a magyar parlamenti pártok és a határon túli magyar parlamenti képviseletek küldötteinek részvételével megtartott tanácskozás fő témája az volt, hogyan élhetnek majd szavazati jogukkal a határon túli állampolgárok. „Konstruktív, a közös érdekekre koncentráló ülés volt, amelyen mindenki félretette a nézetkülönbségeket\" – jellemezte az eseményt Toró. Kifejtette: abban állapodtak meg, hogy mivel a határon túliak voksai nem rengetik meg a választások eredményét, hiszen legfeljebb két vagy három mandátumról döntenek, a lényeg az, hogy sikerüljön eloszlatni a félelmeket, a görcsöket, normalizálni a folyamatot. „A tét az, hogy sikerüljön mozgósítani az embereket, hogy a magyarországi választások ne a pártpolitikai villongásokról szóljanak a határon túl. Ebből a szempontból biztató volt a tanácskozás\" – hangoztatta Toró. Hozzátette: Erdélyben az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretén belül lehetne egyeztetni arról, hogy senki se próbáljon politikai tőkét kovácsolni a magyarországi választásokból, amelyeken a határon túliak minden bizonnyal levélben szavazhatnak majd.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!