Hirdetés

Választás előtt a magyarság is

Nincs esély arra, hogy magyar képviselő is bejusson az ukrán parlamentbe Példátlan módon két magyar párt vetélkedik egymással a vasárnapi ukrajnai helyhatósági és parlamenti választáson, miközben Kárpátalja magyarsága az ország függetlenné válása óta

Gazda Árpád

2006. március 24., 00:002006. március 24., 00:00

A választási törvény idén hatályba lépett módosítása miatt ugyanis kizárólag pártokra lehet szavazni. Így a 450 tagú kijevi törvényhozásba csak az kerülhet be, akit a háromszázalékos küszöböt átlépő valamelyik esélyes párt felvesz a listájára. Az ukrán parlamentbe való bejutáshoz a választáson induló pártoknak, amelyekből negyvenöt van, egyenként legalább egymillió szavazatot kell kapniuk. Az ukrajnai nemzetiségeknek tehát esélyük sincs arra, hogy saját parlamenti képviselőjük legyen. Ebből fakadóan Ukrajnában nem is alakított pártot egyetlen kisebbség sem, kivéve a nemzetiségek sorában a lélekszámot tekintve 9–10. helyen álló magyarokat, akik viszont egyszerre két pártot is létrehoztak. A mostani választásokra készülve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) KMKSZ– Ukrajnai Magyar Párt, a vele rivalizáló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) pedig Ukrajnai Magyar Demokrata Párt néven alakított politikai pártot. Ez jól mutatja a kárpátaljai magyarság magas fokú szervezettségét, hiszen a pártalapítás előfeltétele hivatalosan bejegyzett alapszervezetek megléte a huszonhat ukrajnai megye legalább kétharmadában.
Az egymással versengő két kárpátaljai magyar párt a helyhatósági választás minden szintjén állított jelölteket a magyarlakta községektől kezdve hét járási, négy városi képviselőtestületen át a megyei tanácsig. Az ugyancsak az idén hatályba lépett alkotmányreform következtében felértékelődik a helyi önkormányzatok szerepe, ezért a két magyar szervezet a magyarországi nagy pártoktól ellesett módszerekkel vív ádáz küzdelmet egymással a voksokért.
A parlamentbe jutás szempontjából a magyar pártoknak nincs jelentőségük, igaz, a 2004-es elnökválasztás idején Viktor Juscsenkóval szövetségre lépett KMKSZ korábban abban reménykedett, hogy az Ukrajnában legendásan fegyelmezettnek tartott kárpátaljai magyar szavazók voksaiért cserébe az államfő Mi Ukrajnánk nevű tömörülése egy befutó helyet biztosít számára parlamenti jelölőlistáján. Ám a magyar szervezet elnöke csak az esélytelen 247. helyet kapta, ezért a KMKSZ arra szólította fel a híveit, hogy egyetlen pártra se szavazzon a parlamenti választásokon. Az ellenlábas UMDSZ ugyanakkor nem szabott ilyen feltételt követői számára.
A magyar parlamenti képviselői hiánynak negatív következményei lehetnek a jövőben a kárpátaljai magyarság sorsának alakulását illetően, különös tekintettel az anyanyelvű oktatással, magyar nyelvű egyetemi felvételizéssel, anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogok biztosítására és a fejlett magyar tannyelvű iskolahálózat fenntartására. Kovács Miklós KMKSZ-elnök a szervezet múlt heti közgyűlésén ki is jelentette, hogy a kárpátaljai magyarság érdekeinek kijevi képviseletét a jövőben Magyarországnak kell felvállalnia.


Viktor Janukovics sikeres visszatérése
Alig 15 hónappal a narancsos forradalom ukrajnai győzelme után komoly esélye van a sikerre az akkor csaláson ért Viktor Janukovicsnak, Moszkva hű emberének, aki most a Régiók Pártját vezeti. 2004 telén az elnökválasztás első fordulójában tapasztalt csalások után kezdődött tömegtüntetésekkel Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt hívei kikényszerítették az eredmény (Janukovics győzelme) megsemmisítését és új választás kiírását. Ez azután Juscsenko egyértelmű sikerét hozta. A narancsos forradalom által hatalomra segített új ukrán államfő népszerűsége azonban egyre csökken. A tömegek kiábrándultan figyelik a gazdasági helyzet fokozatos rosszabbodását, miközben 2004 decemberének hősei – Juscsenko elnök és a kormányfői posztról időközben leváltott Julija Timosenko – egymás ellen fordultak, vetélytársakként vágva neki a parlamenti választásoknak. A kijevi törvényhozásban így szinte bizonyosan Janukovics pártja szerzi majd meg vasárnap a legtöbb mandátumot. MTI

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés