Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Vádat emeltek egy román állampolgárságú férfival szemben, aki tavaly októberben Makón felgyújtott egy épületet, amelyben ketten aludtak – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
2022. december 19., 11:392022. december 19., 11:39
Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő férfit minősített emberölés kísérletével, valamint magánlaksértéssel és rongálással vádolják.
Több ismerősükkel együtt egy helybeli ház melléképületében béreltek szobát. A vádirat szerint a férfi féltékeny volt az élettárására, 2021. október 27-én italozni kezdett, dolgozni sem ment. Viselkedése miatt a férfit a főbérlő elzavarta, élettársa pedig félelmében elbújt előle.
A vádlott éjszaka a kerítésen átmászva bejutott az ingatlanba, és éjfél után röviddel a melléképületben levő bérelt szoba heverőjét felgyújtotta, majd egy vasszéket dobott a főépület üvegajtajába. A tűz gyorsan átterjedt a mellépület teljes tetőszerkezetére,
A helyszínre érkező tűzoltók a lángokat még azelőtt megfékezték, hogy azok átterjedtek volna a főépületre. A férfi a tűzoltók kiérkezése előtt megpróbálta felgyújtani a disznóólat is, de azt a helyszínre érkező főbérlő még időben észlelte, és eloltotta a lángokat.
Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.
Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.
Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.
Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.
Tekintettel kell lenni a nemzetközi energetikai infrastruktúra részét alkotó országok érdekeire, és Szlovákia nem akar részese lenni az energetikai infrastruktúrát érintő játékoknak – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Megszorító intézkedések hatálya alá vett az Európai Unió külügyi tanácsa két orosz állampolgárt krími fogdákban elkövetett visszaélések miatt.
Mind Oroszország, mind Ukrajna számára biztonsági garanciákat kell kidolgozni, Moszkva ezeket tiszteletben fogja tartani – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.
szóljon hozzá!