
Szijjártó Péter szerint Kijev döntése „szánalmas és nonszensz”
Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás
A kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek egyetlen létező európai és nemzetközi jogszabály szerint sem – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
2020. október 27., 23:142020. október 27., 23:14
2020. október 27., 23:162020. október 27., 23:16
Szijjártó Péter a közzétett videóban azt mondta, hogy az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetet, és azt a döntést hozta nyilvánosságra, hogy két magyar – valószínűleg kormányzati – tisztségviselőt ki akar tiltani Ukrajnából arra hivatkozva, hogy beleavatkoztak az ukrán belpolitikai folyamatokba. A miniszter azt mondta: nem tudja, mire gondoltak beleavatkozás alatt. „Arra, hogy a magyar kormány ötven lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának a kárpátaljai kórházak fenntartásáért és a koronavírusos betegek ellátásáért, arra, hogy Magyarország az egyetlen, amely megengedi az ukrán állampolgároknak a tranzitállást Nyugat-Európa felé vagy arra, hogy magyar költségvetési forrásból finanszírozzák az egyik legszennyezettebb kárpátaljai folyó vízének tisztítását?” – sorolta Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország továbbra is készen áll a jó szomszédi viszonyra és a párbeszédre, de az elmúlt időszak azt mutatja, hogy ez a szándék egyoldalú. Az MTI által idézett miniszter a kárpátaljai magyarokat a kormány teljeskörű támogatásáról és együttműködési szándékáról biztosította, valamint ismét gratulált a KMKSZ „történelmi, átütő sikeréhez” az ukrajnai önkormányzati választásokon. „A Kárpátalján elért eredmények világossá teszik, hogy a magyarok véleménye megkerülhetetlen lesz a térség jövőjének tekintetében a következő időszakban is” – mondta Szijjártó Péter.
Az ukrán külügyminisztérium vasárnap este közleményében vádolta meg a magyar diplomáciát azzal, hogy közvetlenül beavatkozik az ukrán helyhatósági választásba, és emiatt „kemény reakciót” helyezett kilátásba. Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár egy keddi tanácskozáson azt mondta: semmilyen hivatalos értesítést sem a Miniszterelnökség, sem a külügyi tárca, sem ő nem kapott arról, hogy nem kívánatos személy lenne Ukrajnában. Felidézte, néhány éve hasonló történt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, akit szintén nem értesítettek, és egy határátkelésnél derült ki, hogy kitiltották Ukrajnából. Potápi Árpád János feltételezi, hogy az egyik kitiltott személy ő, „a másikat még keresik”. Megjegyezte: ha egy 40 milliós ország tőle fél, az az erejét is megmutatja.
Potápi kijelentette: Magyarországnak az alaptörvényből fakadó kötelessége, hogy a határon túli magyarságot segítse. Példaként említette intézmények felújítását, a kárpátaljai szociális programcsomagot, a Vérke folyó rehabilitációját. Ezekből a támogatásokból nem csupán a magyar emberek, hanem nemzetiségtől függetlenül a régió minden lakója részesül. „Mindezek fényében érthetetlen az ukrán fél lépése” – jelentette ki a nemzetpolitikai államtitkár.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!