
Még mindig jelentős jogállamisági aggályok merülnek fel Magyarország kapcsán az Európai Bizottság kapcsán
Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt
Ami Magyarországot illeti, még mindig jelentős jogállamisági aggályok merülnek fel, és az Európai Bizottság készen áll arra, hogy minden tagállamot támogasson a jogállamiságról szóló éves jelentés ajánlásainak végrehajtására irányuló erőfeszítéseikben – jelentette ki Michael McGrath demokráciáért és jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.
2025. január 28., 20:322025. január 28., 20:32
Az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón elmondta:
A magyarországi igazságügyi reformmal kapcsolatban az uniós biztos kiemelte: fontos, hogy a reformokat „nagyon nyílt és átlátható módon” vezessék be. „A bizottság figyelemmel kíséri az ezzel kapcsolatos fejleményeket. Körültekintően kell megvizsgálni a már teljes mértekben végrehajtott reformokat” – tette hozzá.
Mint mondta, az idei évben kiadandó uniós jogállamisági jelentés részeként megvizsgálják a tavalyi jelentésben megfogalmazott ajánlások nyomon követését, továbbá a bizottság készen áll arra, hogy támogassa a magyar hatóságokat az igazságügyi reform tekintetében. Hangsúlyozta, hogy a jogállamisági jelentés nem öncélú, hanem megelőző jellegű és pozitív változáshoz is vezethet.
Emlékeztetett, hogy a testület már több eszközt is alkalmazott, amelyeknek nem az volt a céljuk, hogy a Magyarországnak járó forrásokat visszatartsák, hanem az, hogy eredményeket érjenek el.
„Én azt szeretném, ha az uniós tagállamokba áramlanának a nekik járó pénzeszközök, és ha az állampolgárok részesülnének ezekből a pénzeszközökből. Ugyanakkor azonban az Európai Unión belül minden országnak kötelessége betartani a jogállamisági feltételeket” – húzta alá.
Felhívta a figyelmet: fontos, hogy az EU nagyon világosan meghatározza, hogy mik a követelmények, és hogy világosan és következetesen megfogalmazza elvárásait a magyar hatóságokkal és az Európai Unió minden más tagállamával szemben.
Michael McGrath arról is beszámolt, hogy
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke júliusban bejelentette az európai demokrácia-pajzs tervét, amelyet a 2024-2029-es politikai irányelvekben rögzítettek. Az eszköz cél a dezinformáció felismerése, elemzése és megelőzése.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.
Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.
A közösségi médiában terjedő fél- és álinformációk vezettek ahhoz, hogy múlt héten több tízezer migrns indult útnak Marokkóból, hogy átússzon a Spanyolországhoz tartozó enklávéba, Ceutába.
Legkevesebb tizenöten meghaltak az ukrán fővárost és környékét keddre virradóra ért tömeges orosz légitámadás következtében, a sebesültek száma meghaladja az ötvenet – jelentették az ukrán hatóságok.
szóljon hozzá!