Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Ukrajnának szánt fegyverek, egyebek között gépkarabélyok kerülhettek finn bűnözők kezébe a helsinki rendőrség tudomása szerint – mondta el Christer Ahlgren, a finn Nemzeti Nyomozóiroda főnyomozója az Yle helyi rádióadónak vasárnap.
2022. október 31., 10:482022. október 31., 10:48
„Svédországban, Dániában és Hollandiában is felbukkantak már Ukrajnának szánt fegyverek” – közölte. A Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) nyáron figyelmeztetett, hogy bűnszervezetek vehetik célba a Kijevnek szánt külföldi katonai segélyeket.
Ahlgren elmondta: a csempészútvonalakat már kialakították. A fegyverkereskedelem részben a szervezett bűnözésben is részt vevő nemzetközi motorosbandákon keresztül zajlik. A Bandidos MC nevű bandának például minden nagyobb ukrán városban vannak képviselői – ismertette a főnyomozó.
Ahlgren emlékeztetett: a kilencvenes években a délszláv háború idején nagyon hasonló volt a helyzet, hiszen Jugoszláviából is rengeteg fegyvert csempésztek különféle országokba.
„Ukrajna hatalmas mennyiségű fegyvert kapott, és ez jó” – mondta a főnyomozó. „De évtizedekig dolgunk lesz még ezekkel a fegyverekkel. Ez az ár, amelyet fizetnünk kell érte” – jegyezte meg.
Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.
Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.
Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.
Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.
A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.
A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.
Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.
Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.
Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.
szóljon hozzá!