
Képünk illusztráció
Fotó: Samu Tamás Gergő
Az ukrán menekültek számára digitális infrastrukturális megoldásokat kidolgozó romániai civil kezdeményezés, a Commit Global is képviselteti magát a pénteken és szombaton a Brongniart palotában megrendezett párizsi békefórumon.
2022. november 11., 22:252022. november 11., 22:25
„Technológiát dolgozunk ki szociális problémák megoldására. Ezt tesszük már hét éve a Code for Romania-nál. Az ukrajnai háború kitörésekor minden szokásos tevékenységet leállítottunk, és minden erőforrásunkat a Romániába érkező menekültek számára szükséges digitális infrastruktúra kiépítésére irányítottuk át” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Bogdan Ivănel, a Commit Global elnöke.
A Commit Global 27 digitális megoldást fejlesztett ki az ukrajnai menekültek támogatására, köztük a dopomoha.ro és az unacoperis.ro oldalakat – írja az Agerpres.
főleg olyan országok esetén, amelyek lakosságarányosan még Romániánál is nagyobb menekülthullámmal szembesülnek – mint például a Moldovai Köztársaság. Így a Moldovai Köztársaság, Bulgária és Lengyelország kormányához és civil szervezeteihez is eljuttatták ezeket a rendszereket.
A romániai kezdeményezés adományokból működik. „Politikánk: nem fogadunk el közpénzeket, és mindent, amit teszünk, ingyen kínálunk a civil társadalomnak vagy a kormánynak” – mondta Bogdan Ivănel.
A Commit Global standját a párizsi békefórumon Klaus Iohannis elnök is meglátogatta, és megköszönte munkájukat. „Ez volt az első alkalom, hogy ilyen szintű hivatalos köszönetnyilvánítást kapunk” – mondta Ivănel.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.
szóljon hozzá!