
Fotó: Kárpátalja.ma
Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott „agitáció” miatt – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn az Interfax-Ukrajina hírügynökséggel.
2020. október 27., 07:182020. október 27., 07:18
Hozzátette ugyanakkor, hogy más olyan magyar állampolgárok beutazási tilalmát is kezdeményezték, akik aktívan „beavatkoztak” Ukrajna belügyeibe a választás idején.
„Partnereinket hamarosan részletesen tájékoztatjuk a választásokba való magyar beavatkozás tényéről, erről már tájékoztattuk az EBESZ megfigyelő misszióját” – emelte ki Kuleba.

Sikeresnek tekinthető a magyar szereplés a vasárnap lezajlott ukrajnai önkormányzati választáson, Brenzovics László KMKSZ-elnök szerint számos magyar képviselő lehet a kárpátaljai megyei tanácsban. Sterr Attila ungvári újságíró, szerkesztő a Krónikának elmondta, a kárpátaljai magyarság szempontjából a megyei tanácsi k&
„Nem lehet mindent csak a kollégám, Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésére redukálni. Ez általában a magyar politikáról szól. A mi álláspontunk nagyon egyszerű, tegnap értékeltük ezeket a cselekedeteket.
– szögezte le a miniszter.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba hétfőn Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki, miután előző nap az ukrán tárca a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással vádolta meg Budapestet a vasárnapi helyhatósági választások kapcsán.
Szijjártó Péter nonszensznek nevezte az eljárást, és azt mondta, hogy „nem túl barátságos hangnemben és nem a barátkozás szándékával” kérették be az ukránok Íjgyártó Istvánt.

Az október 25-i ukrajnai önkormányzati választásokon való részvételre kérte a kárpátaljai magyarokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Beregszászon, azon a sajtótájékoztatón, amelyet Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöké
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!