Hirdetés

Újra működhet a lóhúsbotrányért felelős Spanghero

Részlegesen újra működhet a Spanghero nevű francia húsfeldolgozó, amelynek működési engedélyét csütörtökön vonták vissza a párizsi hatóságok, miután egy vizsgálat nyomán csütörtökön kiderült: ez a cég felelős az európai lóhúsbotrányért.

2013. február 20., 07:392013. február 20., 07:39

Stéphane Le Foll mezőgazdasági miniszter hétfőn este közölte, a gyár darált hús, kolbász és húskészítmények gyártására ismét megkapja az engedélyt, ugyanakkor nem raktározhat fagyasztott húst.

A tárcavezető közölte, a vizsgálat végső eredményét pénteken ismertetik, ugyanakkor már elég tényező ismert ahhoz, hogy a cég részlegesen újrakezdhesse működését. Leszögezte: ha csak a legkisebb kétely is fölmerült volna azzal kapcsolatosan, hogy a továbbiakban is rendellenességek lesznek tapasztalhatók, nem adta volna vissza a működési engedélyt. Le Foll mindezt azután jelentette be, hogy két minisztertársával együtt találkozott a Spanghero mintegy háromszáz, jelenleg kényszerszabadságon levő alkalmazottjának képviselőivel. 

Mint arról beszámoltunk, a Délnyugat-Franciaországban fekvő Castelnaudaryban üzemelő Spangherót gazdasági csalással gyanúsítják, miután a vizsgálatok szerint ez a cég volt az, amely a svéd Findus élelmiszergyártó egyik alvállalkozójának beszállítójaként hamisan címkézte fel az általa szállított húskészítményeket, marhahúsként címkézve fel a lóhúst. A botrány Nagy-Britanniában robbant ki, ahol kiderült, hogy a Findus által forgalmazott marhahúsos lasagne több esetben akár száz százalékban is lóhúst tartalmazott. Azóta már több európai országban kellett visszavonni a húskészítményeket az áruházakból hasonló okok miatt. Mint arról beszámoltunk, a Spanghero először két román vágóhidat vádolt meg azzal, hogy hibásan címkézett húst szállított neki, de utóbb kiderült, hogy a romániai vágóhidak szabályosan jártak el, és a francia cég a felelős a botrányért.
Eközben a svájci Nestlé élelmiszergyártó cég is bejelentette, hogy visszavonja az olaszországi és a spanyolországi üzletekből két termékét, amelyeknek elvileg csak marhahúst kellene tartalmazniuk, de a DNS-tesztek alapján ezekben is lóhúst fedeztek föl. A cég közleménye szerint a lóhússal kevert marhahús egy németországi beszállítótól származik, és a marhahúsos ravioliba és tortellinibe került. E termékek mellett egy, francia vendéglők számára forgalmazott lasagnét is kivonnak a piacról.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés