
Képünk illusztráció
Fotó: Pexels
Több ismeretlen drón repült el a Marche-en-Famenne mellett található belga katonai tábor felett, a rendőrséget értesítették és nyomozást indítottak. Ez már a második gyanús drónészlelés volt október folyamán a belga légtrében – közölte a belgiumi védelmi minisztérium tájékoztatása alapján az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán szerdán.
2025. október 29., 13:382025. október 29., 13:38
„Szombat éjjel hadseregünk négy vagy öt drónt észlelt a Marche-en-Famenne-i katonai bázis felett” – erősítette meg Theo Francken belga védelmi miniszter az X-en közzétett bejegyzésében, majd arról tájékoztatott, hogy szerdára virradóan ismételten drónokat figyeltek meg a térségben, de nem tisztázott, hogy ugyanazokról a légi eszközökről van-e szó.
A hírportál beszámolója szerint a belga védelmi tárcavezető kijelentette:
„Ez egy egyértelműen megszervezett hadművelet volt hadseregünk szíve ellen. Kulcsfontosságú információkat kerestek a katonai területen található kritikus infrastruktúráról” – fogalmazott.
A berepülések „valódi riasztást jelentenek a védelmünk számára” – jelentette ki a miniszter, aki szerint az ismeretlen drónok megjelenése az „Európa ellen vívott hibrid háború” részét képezik. Megpróbálják destabilizálni Európát és pánikot kelteni – jelentette ki Theo Francken, majd közölte: a belga katonai hírszerző szolgálat (SGRS) foglalkozik az üggyel.
Bejelentette, hogy a jövő héten javaslatot terjeszt a kormány elé, amelyben kapacitásbővítést kér a drónbetörések elhárítására, indoklása szerint ugyanis „ezek valós és sürgető fenyegetések”. A kormánynak a lehető leghamarabb drónészlelő rendszereket kell vásárolnia, valamint fegyvereket az ilyen eszközök elhárítására – tette hozzá.
Mint ismeretes, nem ez az első alkalom, hogy drónokat észleltek belga katonai létesítmények felett. Ezt megelőzően október elején 15 gyanús drón berepülését jelentették a belga-német határon fekvő Elsenborn közelében található belga katonai bázis felett. A légi eszközök Hollandia felől repültek Németország irányába. Az elsenborni katonai bázis a belga hadsereg egyik kiképzőtábora, ahol lövészgyakorlatokat tartanak és drónteszteket végeznek egy 28 négyzetkilométeres terepen.

Péntekre virradóra 15 gyanús drón berepülését észlelték a belga–német határon fekvő Elsenborn közelében található belga katonai bázis felett, a belga védelmi minisztérium vizsgálja az esetet – tájékoztatott a La Libre Belgique pénteken.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!