2012. október 11., 13:162012. október 11., 13:16
Az idézés arra szólítja fel az érintetteket, hogy a jövő héten jelenjenek meg a rendőrségen, és adjanak magyarázatot arra, hogy a felszólítás ellenére miért nem adták le személyigazolványaikat.
Mindhárom idézés - a szlovák állampolgársági törvény és a személyi okmányokról szóló jogszabály vonatkozó kitételei alapján - az érintettek részéről „kötelességszegés” elkövetését állapítja meg. Az idézésben a rendőrség azt is kilátásba helyezi, hogy amennyiben az érintett nem jelenik meg a kihallgatáson, akkor a hatósági szervek elővezetik és egyidejűleg közrend elleni vétség miatt eljárást indítanak ellene.
Dolník Erzsébet, az egyik beidézett felvidéki magyar azt mondta: nem ez az első hasonló idézés, amit a rendőrségtől kapott, ám továbbra sem hajlandó leadni a személyigazolványát és a rendőrségi kihallgatásra sem megy el. Állítja: semmilyen jogszabályt nem sértett meg, a szlovák állampolgársági törvényt - amelyre hivatkozva a rendőrség a személyigazolványa beszolgáltatását kérte - pedig alkotmányellenesnek tartja, így nem ért egyet azzal sem, hogy elveszítette volna szlovák állampolgárságát. „A rendőrség legújabb idézésére ismét levélben válaszolok, ebben közlöm azokat az okokat, amelyek alapján a rendőrség hivatkozási alapját indokolatlannak tartom” - fejtette ki Dolník Erzsébet.
Hasonló állásponton van az ügy egy másik érintettje, Gubík László is. Ő azt mondja: a mostani a rendőrség sokadik próbálkozása. Az idézésben csupán azok a törvényi cikkelyek változtak, amelyekre általában a rendőri idézésekben a hatóság hivatkozik. A rendőrségi kihallgatásra - elmondása szerint - ő sem megy el önszántából. „Álláspontom nem változott, és azt már az előző idézések alkalmával közöltem a hatóságokkal. Ha a rendőrség úgy dönt, hogy elővezettet, állok elébe” - szögezte le Gubík László.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.