
Fotó: Videófelvétel
A nyugat-afrikai Gabonban a hadsereg több tisztje szerdán kora reggel a televízióban bejelentette, hogy átvette a hatalmat.
2023. augusztus 30., 12:502023. augusztus 30., 12:50
A puccsisták közölték, hogy további intézkedésig lezárták az ország határait, és feloszlatták az állami intézményeket, beleértve az alkotmánybíróságot. A televízióban beolvasott közleményükben
Kiemelték: tiszteletben tartják Gabonnak a nemzetközi közösségben vállalt kötelezettségeit, egyúttal nyugalomra intették a lakosságot. Sajtóbeszámolók szerint a fővárosban, Libreville-ben a bejelentés alatt fegyverropogást lehetett hallani.
Gabonban augusztus 26-án tartottak elnök- és parlamenti választásokat, a választási bizottság szerdai közleménye szerint az elnökválasztást Ondimba a szavazatok 64,2 százalékával megnyerte. Őt követi Albert Ondo Ossa közgazdász professzor, aki a voksok 30,7 százalékát tudhatja magáénak. Ossa már a szavazás napján azt hangoztatta, hogy a választások során szabálytalanságok történtek, de ezt Odimba kampánycsapata tagadta.
a belügyminiszter pedig „a békét és stabilitást aláásni akaró erőkre” figyelmeztetett.
A választásokon nem vettek részt nemzetközi megfigyelők, a szavazás idejére pedig több külföldi műsorszolgáltató adását felfüggesztették.
A mostani lett volna a 2009-ben hatalomra került Ali Bongo Ondimba harmadik mandátuma. Előtte apja, Omar Bongo irányította Gabont 41 éven át.
Tavaly három évtizede nem látott mértékben nőtt a súlyos antiszemita erőszakcselekmények száma világszerte a Tel-avivi Egyetem éves jelentése szerint, amelyet kedden adtak ki.
Brüsszel azt várja az új kormányfőtől, hogy javítsa Magyarország kapcsolatát Ukrajnával, valamint hajtsa végre a régóta sürgetett reformokat, amelyek szükségesek a mintegy 35 milliárd eurónyi befagyasztott uniós forrás felszabadításához.
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Szomorúságának adott hangot J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke amiatt, hogy Orbán Viktor és pártja alulmaradt a magyarországi választáson, de hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész együttműködni az új vezetéssel.
Donald Trump amerikai elnök kormányának tisztségviselői belső körben egy esetleges második, az iráni vezetőkkel folytatandó személyes találkozó részleteiről tárgyalnak.
Hivatalos beszélgetést folytatott Oana Țoiu román külügyminiszter Orbán Anitával, Magyarország leendő külügyminiszterével.
A kecskeméti nyomozók a napokban két román állampolgárt vettek őrizetbe csalás miatt. A Police.hu portál tájékoztatása szerint a gyanúsítottak rendőrnek kiadva magukat unokázós csalással több idős embert is megkárosítottak.
Reagált Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke Magyar Péter azon kijelentéseire, amelyek szerint „az erdélyi magyar választókat félrevezette a Fidesz propagandája”, ezért támogatták nagy arányban a kormánypártot.
Ukrajna készen áll a legmagasabb európai normák alkalmazására a nemzeti kisebbségek védelmében, és nyitott a párbeszédre ebben a kérdésben is az új magyar kormánnyal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter hétfőn újságírók előtt.
Magyarország és a magyar emberek történelmet írtak, a Tisza Párt óriási felhatalmazást kapott, ami óriási felelősséget jelent – mondta Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn Budapesten tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
szóljon hozzá!