2011. május 11., 16:062011. május 11., 16:06
A kormány a tervek szerint még májusban újabb megszorításokat fogad el, amelyekkel 2015-ig további 23 milliárd eurót készül megtakarítani.
A minisztériumok, adóhivatalok, számos iskola és az önkormányzatok szerdán zárva tartanak, de a szigetek kompközlekedésében, valamint a légi közlekedésben is fennakadások vannak. Utóbbiban a légiirányítók négyórás munkabeszüntetése számos belföldi járat kieséséhez vezet. A görög vasúti közlekedésben ugyancsak kiesésekről számolnak be a külföldi hírügynökségek.
Sztrájkol a görög sajtó is; szerda reggel hat órától 24 órán át a rádiók és a televíziók munkatársai szüneteltetik a munkát, csütörtökön nem jelennek meg a napilapok, az újságok online kiadásait nem frissítik.
Athén központjában néhány bank zárva tart, más pénzintézetek azonban kinyitottak.
Az általános sztrájkkal párhuzamosan a görög fővárosban különböző pártok és szakszervezetek szervezésében több ezer fős felvonulások zajlanak, egyes hírek szerint a görög rendőrség már könnygázt vetett be a városközpontban felvonuló baloldali tüntetők ellen.
Ugyanakkor továbbra is élénk találgatások folynak azzal kapcsolatban, hogy valójában mi történhet az egyre súlyosabb görög válság enyhítése érdekében. Keddi információk szerint továbbra is napirenden szerepel a görög adósság átütemezése, ennél erőteljesebben tartják magukat azonban azok a hírek, amelyek szerint szóba jöhet az Athénnak nyújtott első segélycsomag visszafizetési idejének meghosszabbítása, valamint a kamatterhek enyhítése. Szó van esetleges újabb mentőcsomagról is, amely a német Handelsblatt információi szerint 60 milliárd eurót tehet ki.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
szóljon hozzá!