
Bírálják. Nicușor Dan román elnököt a B'nai B'rith is pellengérre állította
Fotó: Presidency
Újabb befolyásos nemzetközi zsidó szervezet bírálja Romániát a szélsőjobboldali eszmék terjesztését tiltó törvény blokkolása miatt: a B'nai B'rith International elnöke, Robert Spitzer, és vezérigazgatója, Daniel S. Mariaschin levelet küldött Marco Rubio amerikai külügyminiszternek, amelyben arra kérik az Egyesült Államokat, hogy gyakoroljon nyomást Romániára, hogy hirdessék ki a román parlament által 2025 júniusában elfogadott törvényt, amely az antiszemitizmus, a holokauszt tagadása és a fasizmus dicsőítése ellen küzd.
2025. augusztus 12., 12:062025. augusztus 12., 12:06
A levélben megállapítják, hogy Nicușor Dan román elnök döntése, miszerint megakadályozza a törvény kihirdetését, azzal a kockázattal jár, hogy bátorítja a szélsőségeseket és aláássa az ország demokratikus hitelességét.
„A román parlament által 2025 júniusában elfogadott törvény megerősítené a zsidóellenesség és a fasizmus elleni küzdelmet célzó meglévő törvényt.
Ez bátorítja a gyűlölet által motivált csoportokat, veszélyezteti Románia demokratikus hitelességét, és aggasztó visszalépést jelent Románia korábbi előrelépéseihez képest, a Wiesel Bizottsághoz és a Wiesel Intézethez képest, amelyek a romániai holokausztot kutatják” – állítja a szervezet Marco Rubio-nak címzett levelében.

A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.
A dokumentumban szerepel, hogy 2009-ben Románia emlékművet állított a holokauszt áldozatainak Bukarest központjában, de az országban az utóbbi időben országos szinten megnövekedett az antiszemita közbeszéd és a holokauszt tagadása, a zsidó közösségek és a holokauszt túlélői elleni támadások, valamint a háborús bűnösök és a neonáci szimbólumok népszerűsítése.
Tisztelt miniszter úr, kérjük a külügyminisztériumot, hogy ragaszkodjon ahhoz, hogy Románia fogadja el ezt a törvényt. Romániának támogatnia kell a demokratikus normákat, és meg kell akadályoznia az antiszemitizmus és a fasizmus visszatérését Európa legsötétebb korszakából” – áll a Robert Spitzer és Daniel S. Mariaschin által aláírt dokumentumban.
A B'nai Brith egy nemzetközi zsidó szervezet, amely a zsidók egységének, folytonosságának és biztonságának előmozdítására, valamint az antiszemitizmus elleni küzdelemre és az emberi jogok védelmére törekszik. 1843-ban alapították New Yorkban, és a világ zsidóinak és Izrael Államnak fontos szószólójaként ismerik.
Mint arról beszámoltunk, nem ez az első alkalom, hogy egy fontos nemzetközi zsidó szervezet felemeli a szavát Dan lépése ellen.
A Zsidó Világkongresszus elnöke élesen bírálta Nicușor Dan elnök döntését, hogy visszaküldi a parlamentnek a szélsőségesség és az antiszemitizmus elleni küzdelemről szóló, Silviu Vexler képviselő által kezdeményezett törvényt.
Lauder szerint a jogszabály kihirdetésének késleltetése súlyos következményekkel járhat belföldön és nemzetközi szinten egyaránt.

Hiába nyilvánította alkotmányosnak az alkotmánybíróság a fasiszta propagandát tiltó törvényt, amely ellen Nicușor Dan államfő emelt alkotmányossági panaszt, az elnök közölte: fenntartja kifogásait, így visszaküldi a jogszabályt a parlamentnek.
Mint arról beszámoltunk, a törvényt, amelyet Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke kezdeményezett, és amely az antiszemitizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelmet, valamint a legionárius szervezetek betiltását írja elő, a parlament elfogadta, majd kétszer is megtámadták az alkotmánybíróságon.
Az államfő lépése éles kritikákat váltott ki.
Dan ennek ellenére bejelentette, hogy megvárja az alkotmánybíróság indoklását, majd visszaküldi a jogszabályt felülvizsgálatra a parlamentbe, és kijelentette, hogy felkéri a képviselőket, hogy módosítsák azokat a törvénycikkeket, amelyeket nem tart egyértelműnek, annak ellenére, hogy az alkotmánybírók elutasították fellebbezését.
amelyet egy éve tapasztalunk a társadalomban, ahelyett, hogy csökkentené, és miután az alkotmánybíróság megfogalmazta az indoklását, amelyben elutasította az alkotmányellenességre vonatkozó kifogásomat, tíz napon belül elküldöm a parlamentnek azokat a cikkeket, amelyekkel kapcsolatban kifogást emeltem” – mondta Dan.
Szimbolikus gesztus, ugyanakkor fontos a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, hogy a kijevi parlament csütörtökön határozatban ítélte el a kárpátaljai magyarok és németek ellen a szovjet hatóságok által elkövetett atrocitásokat.
Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.
Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.
A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.
Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.
Egyre mélyül a konfliktusNémetország és Oroszország között, miután Oroszországnak tulajdonított drónokat találtak a lipcsei repülőtéren.
Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!