
Fotó: Facebook/Sergio Mattarella
A hétfőn kezdődött olasz elnökválasztás nyolcadik fordulójában a római parlament a szükséges 505 szavazatot túllépve 759 vokssal az eddigi államfőt, Sergio Mattarellát választotta meg ismét köztársasági elnöknek szombat este.
2022. január 30., 09:382022. január 30., 09:38
A parlament felső- és alsóházának elnöke az államfői palotában nyújtotta át a választási jegyzőkönyvet Sergio Mattarellának, aki rövid beszédet mondott. Mattarella több szavazatot kapott, mint hét évvel ezelőtt, amikor az elnökválasztás negyedik fordulójában 665 vokssal választották meg.
nagyobb támogatást, 832 szavazatot, Sandro Pertini kapott 1978-ban a tizedik szavazási fordulóban.
Amikor a Sergio Mattarellára leadott voksok száma túllépte az 505-t a parlamenti ülésterem tapsban tört ki. A szavazási számok azt mutatják, hogy a pártok közül egyedül a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) nem támogatta a baloldali Mattarella újraválasztását.
Sergio Mattarellát a parlamenti frakcióvezetők és a tartományi kormányzókból álló, úgynevezett elektori küldöttség szombat délután kérte fel az egymás utáni második mandátum elfogadására, miután a pártok nem tudtak más közös jelöltben megegyezni.
A nyolcvanéves régi-új államfő várhatóan február 3-án teszi le a hivatali esküt a következő hét évre. Elődje, a szintén baloldali Giorgio Napolitano után ő a második államfő, aki egymás után két mandátumot vállal. Napolitano 2006-tól 2015-ig maradt az elnöki székben, mivel az első hétéves mandátuma után egy másodikra is megszavazták, amelyet két év után, kilencvenévesen megszakított.

Nem szállt fel a fehér füst a római képviselőházban az államfőválasztás második fordulóján sem, amely ismét eredménytelenül zárult kedd este. A belpolitikai egyeztetés éjszaka is folytatódott.
Antonio Tajani a Hajrá, Olaszország! (FI) alelnöke „kiegyensúlyozott, komoly, a piacokat megnyugtató” döntésnek nevezte az állam- és kormányfő páros fenntartását. Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke az elsők között üdvözölte Mattarella újraválasztását, hangsúlyozva, hogy az Európai Unió mindig Olaszország mellett áll.
Matteo Salvini, a Liga vezetője találkozót sürgetett Draghitól a kormány munkájának „újragondolására” a 2023-as parlamenti választások előtti utolsó évben. Elemzők szerint a Liga a pozíciója megerősítését akarja elérni új tárcák megszerzésével. A kormányzás folytatásának feltételeiről kíván egyeztetni Giuseppe Conte, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elnöke is.
Meloni bejelentette, hogy aláírásgyűjtést indítanak a közvetlen elnökválasztásra. A FdI elnöke nem titkolta, hogy csalódott a Liga és a FI döntésében, miszerint közös jobboldali jelölt helyett Mattarellát támogatták.
A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Enrico Letta a „politika bénultságának” nevezte a jelentősebb fordulat nélküli elnökválasztást, és parlamenti, elsősorban választási reformot sürgetett. Letta azt hangoztatta, hogy a Draghi-kormánynak a jelenlegi formájában kell folytatnia a munkáját.

A római parlament tagjainak többsége üres cédulával szavazott az államfőválasztás első fordulóján, melynek szavazatszámlálása hétfőn este ért véget.
Az államfőválasztás lezárása elindította a már a következő kormányra készülő pártok választási kampányát. A régi-új elnök beiktatásával megszűnik a parlament feloszlatásának tiltása, amely az utóbbi hónapokban volt érvényben.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
szóljon hozzá!