Hirdetés

Újabb izraeli katonák estek el a Gázai övezetben a hét végén, lezártak határ menti településeket

•  Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Fotó: Izraeli Védelmi Erők

A hét végén már 13 izraeli katona esett el a Gázai övezetben a térséget irányító Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott háborúban – jelentette be Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Hírösszefoglaló

2023. december 24., 13:102023. december 24., 13:10

2023. december 24., 13:122023. december 24., 13:12

A tájékoztatás szerint szombaton nyolc, pénteken és szombaton összesen tizenhárom katona esett el a harcokban, hatan pedig súlyosan megsebesültek. „Harcosaink bátran küzdenek az ellenséggel vívott csatákban, haderőink között is vannak áldozatok.

Azt kell mondanunk, hogy ez a háború része, ez egy nehéz háború egy kegyetlen ellenség ellen, egy elhúzódó és nehéz hadművelet, amely még el fog tartani egy ideig”– mondta Hagari.

Hirdetés

Az IDF bejelentette, hogy elfogtak egy, libanoni területről Izraelbe érkezett lövedéket Galileában. A libanoni belövések miatt Észak-Izraelben lezártak 12 utat a forgalom elől, valamint lezárták a határ négy kilométeres körzetében fekvő településeket – írta az MTI.

A Háárec című izraeli újság honlapján megjelent, palesztin és Hamász-forrásokra támaszkodó jelentés szerint Egyiptom kéthetes fegyverszünetet ajánlott a Hamásznak cserébe 40 izraeli túsz szabadon bocsátásáért egy három szakaszból álló tűzszünet keretében.

Eszerint azt indítványozták a Kairóban tartózkodó Hamász-küldöttségnek, hogy először két hétre szüntessék be a harcokat 40 izraeli túsz – nők, gyerekek és felnőttek, többségében betegek – elengedéséért, cserébe 120 palesztin fogoly szabadon bocsátásáért és nagy mennyiségben humanitárius segélyek, üzemanyag és gáz bejuttatásáért a Gázai övezetbe. A második szakaszban új kormány alakulna a humanitárius segítségnyújtás és a sáv újjáépítésének felügyeletére, és a választások előkészítésére.

Ezt követően tárgyalásokat folytatnának Izraellel egy átfogó tűzszünetről, amelyben hazamehetne az összes izraeli túsz nagyszámú fogolyért cserébe, és Izrael kivonná erőit az övezetből.

Izraelben január végére önkormányzat választásokat írtak ki, melyeket a háború miatt október végéről halasztottak el. A hadsereg jelentése szerint közel négyezer tartalékos indul a helyi választásokon, közülük hetvenen a polgármesteri vagy a a helyi regionális tanács vezetői székéért, száztizenöten pedig testületi tagságért versengenek.

Az IDF bejelentette, hogy a hadműveleti igények és a háborús helyzet függvényében felszabadítják őket szolgálatuk alól, hogy élhessenek választójogukkal és megválaszthassák őket, de vannak köztük, akiket fontosságuk miatt nem tudnak leszerelni a választások idejére.

Mose Arbel belügyminiszter kérésére a kormány vasárnap ismét dönt a helyi önkormányzati választások időpontjáról, az esetleges újabb halasztásról a hadsereg részletes álláspontjának ismeretében.

Az „Irányváltás” nevű tiltakozó mozgalom aktivistái elbarikádozták magukat vasárnap reggel egy olyan jeruzsálemi kormányépület bejáratánál,

amely a Negev, Galilea és a Nemzeti Ellenállóképesség Minisztériumának, a Munkaügyi Minisztériumnak, a Társadalmi Egyenlőségi Minisztériumnak és a Regionális Együttműködés Minisztériumának ad otthont. Ezzel tiltakoznak a szerintük „felesleges minisztériumok” ellen. Beszámolók szerint az aktivisták a miniszterek képeivel ellátott bankjegyeket dobálnak a levegőbe, és azt kiabálják: „Mit tettél értünk október 7. óta?”.

korábban írtuk

Közel ötszáz izraeli katona vesztette életét a közel-keleti konfliktusban, Gázában tízpercenként hal meg egy gyerek
Közel ötszáz izraeli katona vesztette életét a közel-keleti konfliktusban, Gázában tízpercenként hal meg egy gyerek

A közel-keleti konfliktus eszkalációja óta összesen 472 izraeli katona vesztette életét. A Gázai övetezetben közben tarthatatlan állapotok uralkodnak, az Egészségügyi Világszervezet szerint tízpercenként hal meg egy gyerek.

korábban írtuk

Izrael egyhetes tűzszünetet akar, de a Hamász csak a háború leállítása esetén hajlandó túszokat elengedni
Izrael egyhetes tűzszünetet akar, de a Hamász csak a háború leállítása esetén hajlandó túszokat elengedni

Izrael egyhetes tűzszünetet javasolt a Hamásznak, hogy visszaadhassák a mintegy 35 túszt, köztük a Gázában fogva tartott nőket, időseket, sebesülteket és betegeket – mondta egy magas rangú amerikai tisztségviselő a CNN-nek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
2026. október 08., csütörtök

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be

Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.

Az EU segíti Romániát és Bulgáriát a fekete-tengeri dróntámadások után, a NATO azonban jó okkal nem száll be
2026. október 08., csütörtök

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban

Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.

Márton Áron példáját állította a hívek elé a nagyváradi püspök a Vatikánban
Hirdetés
Hirdetés